2017. március 15., szerda

A patak és a szikla összecsapásakor a patak kerül ki győztesen. Nem az ereje, hanem a kitartása miatt.


A szabadságot nem a szabadságra való törekvés, hanem az igazságra való törekvés útján érjük el. A szabadság nem célpont, hanem csak következménye valaminek. (Tolsztoj)


A szeretet az egyetlen zsebkendő, mellyel a szomorú ember könnyei felszáríthatók. (Spurgeon)


Általában óvakodjunk az elhamarkodott véleményalkotástól: a látszat alapján mi emberek, másként láthatunk.


Az a legfőbb bajunk, hogy lelkünk mélyén nem vetjük alá magunkat Istennek. Nem hisszük el, hogy meghallgatja imáinkat, hogy megváltoztathat minket. Ezen kívül azt sem tudjuk, hogy mi az akarata. Isten akarata pedig az, amit igéjében megígért nekünk. Ígéretei igazak, és Isten boldogságunkat akarja: bővelkedő életet, minden értelmet meghaladó békét, tökéletes örömöt. De ahhoz, hogy ezt megízleljük, sok mindentől meg kell szabadulnunk. A boldogságról alkotott téves elképzeléseink megakadályozzák, hogy befogadjuk azt, amit az Úr akar adni nekünk.


Az igazság nincs időponthoz kötve. Mindig időszerű, kiváltképpen akkor, amikor időszerűtlennek látszik.
"Bárcsak nekem is meglenne az, ami neki, akkor boldog lennék!" Valamennyiünknek vannak ilyen gondolatai. Amikor még csak lakásom volt és alig volt pénzem, akkor irigyeltem azokat a családokat, akiknek házuk volt és több pénzzel rendelkeztek, mint én. Amikor pedig megvásároltam az első házamat, akkor azokat az embereket irigyeltem, akiknek nagyobb és szebb házuk volt. Amikor egy 1961-es Studebakert vezettem, azokra voltam irigy, akiknek újabb és szebb autójuk volt. Amikor boldogtalan lett a házasságom, azok iránt a barátaim iránt éreztem irigységet, akik szeretetteljes házasságban éltek.
Úgy tűnt nem számít, hogy mit értem el vagy szereztem meg, mindig akadtak olyanok, akik iránt irigység töltötte be a szívemet. Még amikor multimilliomos lettem, és olyan munkám volt, amit szerettem, és családomat is imádtam, akkor is beférkőzött a lelkembe az irigység olykor: például féltékeny voltam egy évfolyamtársamra, aki híres rendező és milliárdos lett (Steven Spielberg).


Egy nap elolvastam mit írt Salamon, a Példabeszédek könyvében az irigységről és a féltékenységről: "Kegyetlen indulat a túláradó harag, de ki állhat meg a féltékenységgel szemben?" Péld 27.4.
Ő azt mondta erről, hogy az irigység pusztítóbb a dühnél. Lehetetlen egyszerre boldognak és irigynek lenni. Nem volt más választásom, vagy leküzdöm valamilyen módon az irigységemet, vagy nem lehetek tartósan boldog. Vajon miért nem? Azért, mert az irigység elvonja a figyelmünket arról, amink van, és arra összpontosítunk, ami nem adatott meg nekünk. Ez pedig önteltségre és követelődzésre vall. Amikor irigység dúlja a lelkünket, akkor elhatalmaskodik rajtunk a boldogtalanság.

Az irigység magvai bárkinek a szívében és a lelkében megtelepedhetnek. Ezért aztán nap mint nap körültekintően kell eljárni vele szemben. Martin Luther mondta egyszer: "Nem akadályozhatjuk meg, hogy egy madár a fejedre szálljon, de annak elejét veheted, hogy fészket rakjon rajta." Azt nem akadályozhatjuk meg, hogy az irigy gondolatok utat találjanak a szívünkhöz, de azt már igen, hogy gyökeret verjenek benne. És ennek az érzésnek az ellentéte, ha hálatelt a szívünk. Ez szó szerint azt jelenti, hogy akkor abban nem talál helyet az irigység. Mindaddig, amíg a szíved arra összpontosít, hogy mind nincs, és mit érdemelnél meg, addig nem leszel boldog!

Részlet Steven K. Scott A leggazdagabb ember aki valaha élt, Salamon király titkai című könyvéből


Ebben a világban minden békességünk inkább az alázatos tűrésben van, mint abban, hogy nem vesszük észre a kellemetlenségeket. És annak lesz nagyobb békessége, aki jobban tud tűrni. Az ilyen meggyőzi önmagát, uralkodik a világon, Krisztus barátja és a mennyország örököse. (Kempis Tamás)


Egy gyenge szárnycsapás elengedő ahhoz, hogy a szeretetnek szellőjét előidézze.

Kis Szent Teréz


„Jézus ezt mondta Péternek: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.”” (Mt 16,18)

Hatalmas ígéret ez. Az egyház mindörökre megmarad, nem győznek rajta ártó szándékú emberek és az őket mozgató hatalmasságok. Ennek az egyháznak csupán csak egy ellensége van, s ez a mi szívünk félelme, restsége. Az örökké megmaradó egyház nem a Krisztus-tagadó Péterek, hanem a Krisztust Úrnak valló életek hitéből épül, s marad meg örökké.
(Szarka István)


Lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el.

(Márai Sándor)


Megengedett, sőt jó, ha vágyik a lelki előrehaladásra, de ezeknek a vágyaknak nyugodtnak, alázatosnak kell lenniük, alávetve Isten tetszésének. A túlságosan erőszakos vágyak a természetünkből fakadnak. Minden, ami a kegyelemtől jön, szelíd, alázatos, mérsékelt, eltölti a lelket, jóvá teszi és aláveti Istennek.

Szeretne előrehaladni: Isten adja ezt a vágyat, neki is kell beteljesítenie. Isten adja az akaratot és a végrehajtást. A kegyelmi rendben semmit nem akarhatunk önmagunktól, Isten adja az akaratot. S amikor ez megvan, nem tudjuk magunktól végrehajtani, Isten adja a cselekvést is. A mi szerepünk az, hogy hűségesen kövessük a vezetését, és engedjük, hogy tegye bennünk azt, amit jónak lát. Ha úgy tetszik neki, hogy bárkánkat lassabban vezesse, mint azt mi szeretnénk, vessük alá magunkat isteni tetszésének. Szegénységünket és nyomorúságainkat látva bizalommal és alázattal elviseljük hibáink támadásait Isten előtt; életünk végéig elviseljük őket, ha ez az Ő tetszése. Ahogy lelkünk nem ért egyet ezekkel a hibákkal, már nem is bűnös bennük, nem sérti meg velük Istent, hanem ellenkezőleg, előrehaladása szempontjából nagy hasznot húz belőlük.

P. Fracois-Marie-Jacob Limermann


Mint a vasat a rozsda, úgy emészti az irigy embert saját lelke.


Örvendezz Isten jelenlétének még akkor is, ha a lelkedben levő homály miatt nem láthatod Őt.


„Szent a te utad, Istenem!” (Zsolt 77,14a)


Ha Jézus útját csak a sírig tudjuk követni, akkor mindabban, ami vele történt, nem láthatjuk meg a szent Isten akaratát. De ha szilárdan hisszük, hogy Jézus útjának nem a sír volt az utolsó állomása, akkor a Golgota keresztjére tekintve mi is ezt fogjuk mondani: „Szent a te utad, Istenem!” És akkor sem kételkedünk Isten szentségében és hűségében, amikor bennünket vezet a szenvedések útján, és végül a halálon át az örök életre. (Véghelyi Antal)