2017. február 16., csütörtök

A családban feloldhatatlanok a kötelékek, úgyhogy a gonosz fiú mégis fiú, a hűtlen testvér mégis testvér. (Fosdick)


A fösvény emberre jellemző, hogy nem ő birtokolja a vagyonát, hanem a vagyona birtokolja őt. (Diogenész Laertos)


A keresztyénség ízét maguk a keresztyének adják meg azáltal, ahogy élik azt.


A nagy skót esszéíró és történész, Thomas Carlyle, feleségül vette a titkárnőjét, Jane Welsh-t. Az asszony továbbra is a férjének dolgozott, de megbetegedett. Carlyle, aki nagy odaadással végezte a munkáját, nem igazán vett tudomást arról, hogy az asszony beteg, és hagyta, hogy tovább dolgozzon. De az asszony rákos volt, és végül ágynak esett. Bár Carlyle igazán szerette a feleségét, úgy találta, hogy nincs elég ideje arra, hogy sok ideig mellette legyen, vagy sok figyelmet fordítson rá. Aztán az asszony meghalt.
A temetés után Carlyle bement Jane szobájába, és meglátta az asszony naplóját az asztalon; felvette, és olvasni kezdte. Egy teljes oldalon csak egyetlen sor állt: „Tegnap egy egész órát töltött velem, és ez olyan volt, mint a mennyország; nagyon szeretem őt.” A valóság, melyet meglátni addig valamiért túlságosan vak volt, most metsző élességgel hasított belé. Túl elfoglalt volt ahhoz, hogy észrevegye, milyen sokat jelent Jane-nek. Visszagondolt, hogy milyen sokszor kötötte le a munkája, és egyszerűen nem vett tudomást a feleségéről. Nem látta a felesége szenvedését. Nem látta a szerelmét. A következő oldalra lapozva olyan szavakat olvasott, melyeket sohasem tudott elfelejteni: „Egész nap füleltem, hogy hallom-e a lépteit az előszobában, de most már késő van, és azt hiszem, ma már nem fog jönni.” Visszatette a naplót az asztalra, és kirohant a házból. A barátai találtak rá az asszony sírja mellett, sárral borítva. Szemei vörösek voltak a sírástól, könnyek csorogtak le az arcán. „Bárcsak tudtam volna, bárcsak tudtam volna” - zokogta.


A szentek nem a szenvedést szerették, hanem a benne megpillantott egyetlen menekvést, az Atyát, azt az igazit, akiben még akkor is lehet reménykedni, amikor már minden földi reménység szertefoszlott.

Jézus nem csodaországot akart csinálni varázslás útján ebből a világból, hanem az Istentől bűnével elszakadt embert akarta kibékíteni Istennel. Elvezetni az embert, nem vissza a Paradicsomkertbe, hanem még tovább: a szentháromságos életbe. Akinek ez elvontnak tűnik és a realitástól elszakadtnak, annak másutt van az élete súlypontja, s ahhoz az evangéliumok Krisztusának nincs sok vigasztaló szava. Az igazi Krisztusba vetett hit sohasem lesz sikervallás, mert nem ígérhetjük azt, amit Jézus sosem ígért, a zökkenőmentes életet, dolgaink és emberi viszonyaink tökéletes elrendezését. Jézus nem azért jött, hogy minden problémát megoldjon, hanem hogy az Atyaistenhez elvezessen minket és föltámasszon az utolsó napon.

Hogy az Isten hogyan engedhette ezt meg ezt? De végül is mit várunk Krisztustól a földön? Azt, hogy földi életünket minden szempontból rendbe hozza, és máris itt lesz a mennyország? Neki sem volt itt. Az azonban biztos, hogy lelkileg gazdag életet hoz. Jézus öröme, amelyet megoszt velünk, az élet teljessége. Megígéri a mennyei hazát, megadja a Szentlelket, egy új életet és egyfajta belső békességet. Ha valóban szeretnénk őt, örülnénk annak, hogy az Atyához megy. A teljes öröm az ő dicsőséges feltámadása és menybemenetele, melyben megnyilvánul a mi jövendő sorsunk. Hát ez az a vigasztalás, melyet hozott nekünk Azt hiszem itt és most valamennyiünknek választania kell két életirány között: vagy mindenáron a szenvedés és fájdalom kiküszöbölésére törekszel s ebből bálványt csinálsz, vagy valóban Krisztus követője leszel, ami azt jelenti, hogy megtanulsz szeretni, ami pedig bizonyos szenvedéssel jár.

Észre kell vennem, hogy az élet teljességét nem a tehetség, a nagy tettek, vagy a mozgalmasság és a sokszínűség adja, hanem a mind tökéletesebb szeretet.

Barsi Balázs


A szeretet nélküli felelősség figyelmetlen,
A szeretet nélküli igazság kemény,
A szeretet nélküli okosság gőgös,
A szeretet nélküli barátság hűvös,
A szeretet nélküli rend kicsinyes,
A szeretet nélküli hatalom kíméletlen,
A szeretet nélküli birtoklás fösvény,
A szeretet nélküli adakozás képmutató,
A szeretet nélküli vallásosság bigott,
A szeretet nélküli hit vakbuzgó,
A szeretet nélküli remény fanatikus,
A szeretet nélküli élet értelmetlen.
A szeretetben élők mélyre látnak,
a reménységben élők messze látnak,
a hitben élők mindent másképp látnak.


A Te gazdagságod legyen az enyém is,
Szegény voltál Uram, szegény leszek én is.
Jézus szegény Szíve, a koldusod vagyok,
Alamizsnát, kegyet csak Szívedtől kérek.
Mária, Szűz Anyám, Te könyörögj értem,
Hogy a Kereszt úján Jézust követhessem.
E földön senkitől jutalmat nem várok,
Gazdagság híre után nem futok, nem járok.
Sátán imádója, cinkosa nem leszek,
Nem tiprom meg bűnnel Jézusom, kereszted.
Ámen


„A világosság a sötétségben fénylik.” (Jn 1,5)

Észrevehető, ahogy hosszabbodnak a napok. Reggel, délután egyre jobb a kedélyünk; a világosság feltölt derűvel, tettvággyal, aktivitással. A sejtjeink tavaszt várnak, és tudjuk, már a küszöbön áll a várva várt évszak. Az ember fény és D-vitamin nélkül – biológiai tény – nem élhet. Csodás adománya Istennek a fény, a világosság, a teremtés első csodálatos ajándéka. És legyen világosság! Lelkünkben is megcselekszi Isten ezt a csodát Lelke által. Életet csak általa kapunk, az ő fényéből, amit gyújt bennünk. Fénylik, ránk ragyog, és megmutatja, mi az élet, ki vagyok én, és mi az Isten áldott szándéka velem. Add, Uram, fényedet, vezess, oszlasd a homályt bennem és körülöttem!
(Kőháti Dóra)


Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.

Mt 10.38-39

- Ébresztő, barátocskáim! - csiklandozták meg a felkelő nap hajnali sugarai a virágoskert színpompás lakóit. - Itt a reggel! Tárjátok ki kelyheiteket, bontsátok ki szirmaitokat! Új, csodaszép napra virradtunk!

- Csak még egy icipicit hadd szundikáljunk! - pislogott álmosan a nebántsvirág.

- A friss, hajnali harmatnál nincs üdítőbb nedű, mosakodj meg benne te is! - tanácsolták az út mentén virító százszorszépek.

- Már a méhecskék is biztosan úton vannak! Nem fogadhatjuk őket álmosan, gyűrött szirmokkal! - tette hozzá a rézvirág.

- Még csak az kéne! - csattant fel a duplafodros petúnia. - Nem vagyok bolond, hogy azokat a szőrös lábú virágportolvajokat magamhoz engedjem! Még letörnék a gyönyörű szirmaimat, meggyűrnék a világhírű fodraimat! Arról nem is beszélve, hogy a lábaikra ragadt szúrós port rászórnák a bibémre, s az belém vájna! Köszönöm szépen, de nem kérek abból a fájdalomból!

- Ne is figyeljetek rá! - hajolt oda szomorúan a kecses liliom a mellette növekvő aprócska krizantémokhoz. - Aki csak magára gondol, az sosem lehet boldog!

- Még hogy nem lehetek boldog! - rikkantotta a cifra petúnia. - Én már most is boldog vagyok és gyönyörű! És az is maradok örökre! Megtartom magamnak a szépségemet, nem pazarlom holmi semmirekellőkre! - emelte fel a fejét gőgösen, és kihasználva a szellő lágy ringatását, ügyesen félrehúzódott a kelyheibe igyekvő méhecskék közeledése elől.

Azok látva, hogy hiába próbálkoznak, más virágokra szálltak, s fürge mozdulatokkal végezték a Jóisten által rájuk szabott feladatot. A rézvirágok nem tiltakoztak, szélesre tárták kelyheiket, s kedvesen fogadták a porzóikon szorgoskodó méheket. Azok egyik virágról a másikra szállva, magukkal vitték a virágport és a rézvirágokra hintették. A virágok megadóan tárták fel puha, tapadós bibéjük mélyét, magukhoz ölelve a virágporszemecskéket. Közben megadóan, alig hallhatóan sóhajtoztak a fájdalomtól, amint a szúrós virágporszemcsék egyre mélyebbre vájták magukat belsejükben. Amikor fájdalmuk már elviselhetetlennek tűnt, lehajtották fejüket és arra gondoltak, hogy ebből a szenvedésből születnek meg majd gyermekeik, akikben tovább élhetnek. Ez a gondolat boldogsággal töltötte el őket, és enyhítette kínjaikat. Aztán egyszerre minden fájdalom elmúlt, s érezték, kelyheik mélyén elkezdődött a csoda, amelyből egyszer majd új élet támad. Fáradtságtól megtört szirmaik feszessége elernyedt, színei megfakultak. Mégsem voltak szomorúak. Sőt, valami megmagyarázhatatlan békesség és boldogság töltötte el szívüket. Még a duplavirágú petúnia gúnyos megjegyzéseivel sem törődtek, s nem cseréltek volna vele semmi áron.

- Ti aztán tényleg megbolondultatok! Nézzetek csak magatokra! Napról napra csúnyultok és töpörödtök. Bezzeg én! Még mindig ugyanolyan fiatalon pompázom! Én örökké szép leszek! - illegette magát gőgösen.

A napok pedig egyre csak teltek. Mind hűvösebb szél tépázta a kertet, s annak minden lakója előtt egyre világosabbá vált, hogy Ősz úrfi hamarosan átveszi a hatalmat az eddig zöldellő birodalomban. A rézvirág szirmai már barnán és kopottan várakoztak, levelei fakón és száradtan éktelenkedtek. Gyökereivel még kapaszkodott a barna rögökhöz, de az éltető nedvekkel már csak a virágfejben sorakozó magocskákat táplálta. Minden erejével befelé figyelt, megadóan várva a pillanatot, mikor elválik szárnyas magvacskáitól, beteljesítve örök feladatát. Visszahúzódott belső szentélyébe, ahol a Jóisten munkálta ki benne azt, ami örökkévaló. A petúnia sem kérkedett már, virágai megfonnyadtak a hűvös őszi reggeleken, bimbói terméketlenül hullottak a porba. Olyan ráncosnak, öregnek és értéktelennek érezte magát. Irigykedve nézte a gyermekeiket hordozó rézvirágokat. Most már a fájdalmat is elvállalta volna, de már késő volt. Egy hirtelen támadt szélvihar megragadta, és letörte kiszáradt tövét. Csak a földből kiálló száraz kóró tanúskodott önző hiúságáról.

A szél a rézvirágokat is megtépázta. Ám azok nem siránkoztak. Ellenkezés nélkül simultak bele az örvénylő fuvallatba, kitárva magházuk ajtócskáit, engedtek a szorításból, mellyel eddig magjaikat ölelték magukhoz. Azok pedig kibontották a Teremtőtől kapott vitorlácskáikat és útnak indultak. Messzi tájakra repültek, ahol majd tavasszal, a természet újjászületésekor hirdetni fogják, hogy az új élet a halálból születik.


Amikor Teréz anyától megkérdezték, hogy pici, törékeny asszony létére hogyan tudott sok tízezer ember életébe komoly változást hozni, azt válaszolta: "Én mindig csak egy embernek segítettem."

Mindig elég egy lépés...


„Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.” (Kol 3,23)

Egy kőműves a háztetőt javította. Amikor kész volt, azt mondta a segédjének: „Tartsd a kéményt, amíg a tulajdonos körülnéz és kifizet.” Tréfásnak tűnik ez a kis anekdota, de valljuk meg, sajnos sokszor igaz: a szemnek dolgozunk. A pillanatnak. A látszatnak. Csak a pénzért, a magunk hasznáért. Jogos, hogy keresni akarsz, de az is, hogy a másik fél jó munkát kapjon. Akkor nem lesz ez a kettő ellentétben, ha az Úrnak végzed a munkádat. Ha tudod, hogy ő lát, ha tudod, hogy ő kész segíteni. Ha szereted az Urat, és azt akarod, hogy jó munkádért őt dicsőítsék.
(Széll Bulcsú)


Az ember naponta rendbe teszi a haját. És a szívét miért nem?

„Jézus így szólt a kánaáni asszonyhoz: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában.” (Mt 15,28)

Irigylésre méltó a kánaáni asszony. Legfőképpen a bátorsága és a merészsége. Nem sokat mérlegel. Nem töpreng azon, hogy illik-e vagy sem pogány asszonyként egy zsidó férfit megszólítani. Nem hagyja magát a környezet által elnémíttatni. Egyszerűen megy ahhoz, kiált az után, akiről tudja, hogy hatalma van a betegség felett is. Jézus ezt a merészséget, ezt a környezettel nem törődő bátorságot nevezi hitnek. A hit ma is ezt jelenti, hogy nem a körülmények szorítása, hanem Jézus Krisztus ereje és hatalma határoz meg.
(Baranyayné Rohn Erzsébet)


Jézus nem annyira a cselekedetek nagyságát nézi, sem a nehézségüket, mint inkább azt a szeretetet, amely ezekre a tettekre késztetett.

Kis Szent Teréz


Legédesebb, legjóságosabb Jézusom, őrizz meg attól, hogy bárkit - még ha gyűlöl és üldöz is engem -, megvessek, kevésre becsüljek, haszontalannak tartsak, lenézzek vagy elforduljak tőle. Ne engedd, hogy valaha is gyűlölet vagy akár csak keserűség támadjon bennem iránta, és engedd, hogy amíg csak él, ne kételkedjem a megjavulásában!

Szigmaringeni Szent Fidél


Mindenki az emberiséget akarja megváltoztatni, senki sem önmagát!


Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.