2017. február 8., szerda

A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsiny falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket, és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricákkal, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, mikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.

Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Pancsinelló is ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köréje gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, már úgyis olyan sok van rajta. "Sok szürke pontot érdemel - mondogatták egymásnak. - ő aztán tényleg nem jó foltmanó!" Egy idő után maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.

Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag sem pont. Egyszerűen foltmanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!

"Én is ilyen akarok lenni!- gondolta Pancsinelló. - Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!" Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges, hogy neki nincs egyetlen matricája sem. "Ó, nem nagy ügy! - válaszolta Lúcia. - Egyszerűen csak minden nap meglátogatom Élit." "Élit?"

"Igen, Élit a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében." "De miért?" "Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!" Ezzel a matrica nélküli manó megfordult és elment. "Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" - kiáltott utána Pancsinelló. De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez. Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. "Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erős hang. Pancsinelló megállt. "Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg! "Pancsinelló lassan megfordult és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó. "Persze, hogy tudom! Én alkottalak!" Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm" - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. "Úgy látom, gyűjtöttél néhány rosszpontot!" "Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!"

"Gyermekem, előttem nem kell védekezned, én nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólad a foltmanók."
"Tényleg?" "Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!" Pancsinelló felnevetett. "Én értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?"
Éli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:
"Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem." Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon. "Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli.
"Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák"- mondta Pancsinelló
"Tudom. Mesélt rólad." "Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"

A fafaragó nagyon kedvesen beszélt: "Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
"Micsoda?"
"A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Érted?"
"Hát, még nem nagyon..."
Éli elmosolyodott. "Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."
Éli letette Pancsinellót a földre.
"Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!" Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta: "Azt hiszem, komolyan mondja!"
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.


A gyermek kis szívében éppen annyi, sőt több öröm fér meg, mint a férfiúéban. De kár, hogy szívünk csak azért nő, hogy üresebbé váljék. (Eötvös József)


„A reménység nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róm 5,5)

Mi okunk lenne reménykedni a jövőt illetően, ha Isten nem része életünknek, ha nem ő az alap, akire építkezünk? Miben reménykedhetünk? Pénzben? Egészségben? Meddig tart bármelyik, ki, mi garantálhatna nekünk bármit is? Egy életbiztosítás? Egy nagy hozamú bankbetét? Amennyire törékeny és kiszámíthatatlan az élet, egy biztos pontra van szükségünk, s egész életünkben gyakorlatilag azt keressük. Boldog, aki megtalálja, mert itt van, elérhető, megragadható! Isten szilárd alap, szeretete örök.
(Kőháti Dorottya)


A rossz terv az, amin nem lehet változtatni.


A szeretetet alázat őrzi. -- Hogy valaki jó ember-e, nem azt kérdik, mit hisz ő, mit remél, csak annyit: mit szeret! -- Abban, amit szeret az ember, vagy nem szenved, vagy magát a kínt is szereti. -- Nincs semmi oly kemény, amit a szeretet tüze le nem győzne.

Szent Ágoston


Adj, Uram, lelki békét, azt elfogadni, amin változtatni nem tudok; bátorságot, azon változtatni, amin tudok; és bölcsességet, felismerni a köztük levő különbséget! De a Te akaratod legyen, ne az enyém!


Szent Ferenc


Aki nem tudja magát túltenni a sértéseken, az nem elég bölcs és az önbizalma is kevés.


Akit nem szeretünk, annak szemében mindig találunk szálkát, és azt is sokszor gerendának látjuk.

Varga Tamás



Amíg mi érzelmek után kapaszkodunk, addig képtelenek vagyunk a Jézussal való életközösségre, s ezzel kezet is nyújtunk a kísértésnek, és kaput, ajtót nyitunk a kétségbeesésnek.


Az engedelmesség minden egyes ténye újabb kapocs, mely szorosabban fűz bennünket Istenhez.


Dalolok, mindig énekelni fogok, akkor is, ha rózsáimat tövisek közül kell szakítanom, és az énekem annál szebb lesz, minél hosszabbak és hegyesebbek a tövisek!

Kis Szent Teréz


Én vétkeztem – te viszont eltűrted.
Én elhagytalak – de te még mindig törődsz velem.
Ha bánkódom – megbocsátasz.
Ha visszatérek – befogadsz.
Sőt ha halogatom a visszatérést – vársz rám.
Visszahívsz – ha eltévedek.
Édesgetsz – ha ellenállok.
Megvárod – míg felébredek kábultságomból.
Magadhoz ölelsz – ha visszatérek.

Szent Ágoston


Gyöngeségeink sértik a magunkról alkotott ideális képet, amelyet magunkban hordozunk. Önkéntelenül is azt gondoljuk, hogy az igaz életet a bűnnel ellentétes irányban kell keresnünk, és arra számítunk, hogy Isten szeretete megszabadít a rossztól és a gyöngeségektől, és így eljuthatunk az életszentségre. Isten azonban nem így cselekszik bennünk. A szentség nem a kísértéssel ellenkező irányban keresendő, hanem éppen a kísértésben. Nem a gyöngeségen túl vár bennünket, hanem annak mélyén. Megkerülni a gyöngeséget azt jelentené, hogy megkerüljük Isten erejét, amely pedig éppen a gyöngeségben működik. Meg kell tehát tanulnunk megmaradni gyöngeségünkben, de felfegyverkezve a hittel, és így elfogadni, hogy ki vagyunk téve a gyöngeségnek, de ugyanakkor Isten irgalmának is. Csak gyöngeségünkben vagyunk kellően sérülékenyek Isten szeretete és irgalma számára. Az egyetlen út, hogy kapcsolatba lépjünk a kegyelemmel, és Isten irgalmának csodájává legyünk, ha megmaradunk a kísértésben és a gyöngeségben.

Péterrel is ez történt. Alig tagadta meg Mesterét harmadszor is, amikor az Úr megfordult és rátekintett. Csak elképzelni tudjuk, hogy mit jelentett Péter számára ez a tekintet. Biztos, hogy nem ítélte el. És nem volt szemrehányó sem. Szelíd és izzó szeretettel volt teli. Pontosan ez az a pillanat, amikor Péter megadja magát Jézus láttán, éppen amikor áruláson érik. Ekkor érinti meg és sebzi meg Jézus szerető pillantása, és ajándékozza meg szerető megbocsátásával. Nemcsak megbocsát neki Jézus, hanem új életre is hívja. Péter ettől a pillanattól kezdve más emberré lesz. Lényének mélye megrendül, szíve keménysége semmivé lesz, most már tudja, mi a szeretet. De nem ez az utolsó eset, hogy Jézus tekintete ilyen üdvös módon zavarja meg Pétert és rázza meg tetőtől talpig. A legmegindítóbb eset húsvét napján történik: „Az Úr valóban föltámadt és megjelent Simonnak.” [Lk 24,34] Újabb megrendülés volt ez Péter számára. Talán még mindig két nappal korábbi gyávaságának és tagadásának hatása alatt állt. Amíg egyszer csak hirtelen: ugyanaz a meleg hang, szeretettől áradó tekintet. Péter bocsánatot nyert egyszer s mindenkorra. Meggyógyult legmélyebb gyöngeségéből, és az élete éppen a gyöngesége által helyére került. Ismét könnyek szöknek Péter szemébe, de biztosan az öröm és elfogadás könnyei.
Péter, aki megtapasztalhatta a szeretet és irgalom ilyen kiáradását, ő lesz az szeretet első tanúja.

Gyengeség és kegyelem - André Louf


Harcolnom kellett. A természetem egyáltalán nem volt hajlékony. Nem volt olyan nap, hogy meg ne sebesültem volna.

Kis Szent Teréz


Ismered magad? Biztosan? Mi a főhibád? Miben mondasz csődöt legtöbbször? Harag, büszkeség, érzékenység, féltékenység, lustaság, érzékiség, fösvénység, kapzsiság, hiúság, hivalkodás, irigység, mértéktelenség? Egy hibából nő ki a többi. Melyik az? Derítsd ki, minél előbb!


Isten a Szeretet hármas Egysége.


Isten ígéretet tesz: a hit elhiszi, a reménység előlegezi, a türelem nyugodtan várakozik rá. (Makintosch)


Két lélek, amit a Szeretet összeköt,
Olyan kapocs ez, amely örök.
Isten minden nap ad nekünk egy pillanatot,
amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz.
S mi minden nap úgy teszünk,
mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot,
mintha nem is létezne,
mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap,
és semmiben sem különbözne a holnaptól.

Paulo Coelho


Merj hinni, merj bízni, merj szeretni, merj boldog lenni,
Merj lépni a bizonytalan felé, hiszen nem tudhatod mikor mit veszthetsz el,
De mire feleszmélsz, lehet már késő lesz.
Adj esélyt, légy bátor, mert boldog lehetsz bárhol!


Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten tudja mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De Őt nem érti senki sem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad!
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.

Pilinszky János


Minden kis viaszgyertya megtanít bennünket arra, hogy érdemes egy kis fényért, melegért tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, amely széppé, és meleggé teszi az életet.

Molnár Ferenc


Milyen könnyű másokat kárhoztatni, s milyen hamar abba a kísértésbe juthat az ember, hogy még az igazságos felháborodás is tévútra sodorja.



Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát.

Márai Sándor

Nagyon kérlek, Uram, adj nyitott szívet, hogy ha jössz, ne is kelljen kopogtatnod, hanem nyitottan találd a szívemet!


Nem evilági javak; az Isten csak! Nem gazdagság; az Isten csak! Nem méltóság; az Isten csak! Nem tisztelet; az Isten csak! Nem cím és rang; az Isten csak! Nem karrier; az Isten csak! Mindenér', mindég Isten; Ő mindenben.

Pallotti Szent Vince


Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, tekints a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb Szíve oltalmaz. Az Ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.


Szerintem csak egyetlen ember létezik, és az Jézus. A többi ember annyiban van, vagy annyiban nincs, amennyiben Jézussal azonos vagy nem azonos.
(Weöres Sándor)


Uram, te azt mondtad tanítványaidnak: Ti vagytok a világ világossága. A fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget. Engedd, Uram, hogy én is fénysugár lehessek! Hadd vigyem az öröm fényét az emberek közé, hiszen én is a te kegyelmed fényességében élek! Hadd legyek akaratod szerint a világosság gyermeke! Világítson az én életem is, hogy a téged kereső, utánad vágyó lelkek általam hozzád találjanak!


Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért még egyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

Túrmezei Erzsébet