2017. január 23., hétfő

A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom. (Publilius Syrus)


A vesztesek a múltban élnek. A győztesek a múltból okulnak, és a jelenben dolgoznak a jövőért.


Amit tagadunk, az nem gyógyítható.
Klaus Douglass


Az ember olykor nagy dolgokra vágyakozik, pedig a kicsiben is hűnek kell lennünk ahhoz, hogy többet bízzon ránk Urunk. Ennek jobb megvilágítására álljon itt egy igaz történet:
Történetünk egy hölgyről szól, aki egy nagyvállalat vezérigazgatójának asszisztense volt. Szüleitől keresztyén nevelést kapott, de nem vette túl komolyan a hitét, amíg egyszer megérintette Isten Igéje. Ott és akkor elhatározta, hogy ezentúl Jézus Krisztus tanítása szerint él. Az Úr Jézusban frissen felfedezett hit örömével ment oda egy napon a főnökéhez, és közölte vele, hogy a jövőben nem fogja leírni és továbbítani az üzleti életben általánosan elterjedt hazugságokat. Főnöke csodálkozva nézett az eddig olyan kiegyensúlyozott nőre, és így szólt:
- Jó, ez a maga dolga, de akkor felmondok magának. A felmondási idő leteltéig a könyvelésben dolgozhat. Az eset az egész cégben nagy feltűnést keltett, mindenki erről pletykált. Az emberek szemében lekerülni a vezérigazgatói asszisztensi állásból egy kezdő könyvelő pozíciójába nagy lecsúszást jelentett, de Ilona mindenki meglepetésére bátran és nyugodtan viselte a sorsát. Elérkezett az utolsó munkanapja. A nagyfőnök hívatta:
- Talált már új állást? – kérdezte.
- Nem. – érkezett a válasz.
- Ez esetben, kérem, maradjon itt. Ön lesz itt az első pénztáros.
Aki lop, az hazudik is – mondja a régi közmondás. A vezérigazgató nyilvánvalóan tudta, hogy aki nem hazudik, az a pénzdolgokban is abszolút megbízható.


Tánczos Katalin: AZ ÉN MIATYÁNKOM
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a “rossz”, – erre van Istene!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a “nagyvilág”,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, – hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, – hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a “kisember” fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a “gazdag” milliót költ: hogy “éljen”,
S millió szegény a “nincstől” hal éhen,
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, – tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, – sőt – ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy – tagadd meg “ŐT”,
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts! S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak…!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a “nagyhatalmak” a békét tárgyalják,
Mikor a béke sehol! Csak egymást gyilkolják,
Mikor a népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt Istenem mi Atyánk?!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a “rossz”, támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
Ámen

UTÓHANG:

S akkor megszólal a Mester, keményen – szelíden,
Távozz Sátán – szűnj vihar!
Béke, s csend legyen!

Miért féltek kicsinyhitűek?

Bízzatok! Hisz’ én megígértem nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, én pásztorotok vagyok,
S a végső időkig – VELETEK MARADOK!


Boldog, aki felfedezi Isten országát saját magában, meg fog változni az élete.


Csak a döglött hal úszik az árral.


Ha Istenre bízzuk életünk, a jelenleg negatívnak, rossznak tűnő dolgokból is Ő jó tud kihozni.


„Hiszek, segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,24)
A keresztény ember élménye és alappozíciója ez. Hit és hitetlenség. Hitetlenséget hozunk magunkkal, öröklünk, élünk. Hitet Isten ad, megújít és „működtet”. Hitünkben is ott bujkál a hitetlenség – így is kegyelemre szorulunk. Hitetlenségünkben azonban ott van a csíra – már ez is kegyelem –, a vágy a hitre, amelyet egyedül Isten adhat meg. Ez a feszültség azonban elkísér egy életen át. De ez a feszültség mozgatórugója lehet annak, hogy közeledni tudjunk Istenhez. Egyetlen dolgunk beismerni, felismerni és megvallani: hiszek, segíts hitetlenségemben. A nagy Ajándékozó nem hagyja figyelmen kívül ezt a kérést! (Dr. Hafenscher Károly [ifj])


Isten csak akkor ábrándít ki, – de akkor mindig kiábrándít – mikor megvan a lehetősége annak -, hogy álmainknál szebb, gazdagabb valóságra ébredjünk. (Ravasz László)


„Jézus ezt mondta: »Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.«” (Mt 11,27)
Atya, Fiú, Szentlélek. Isteni egység, isteni titok. Mégis megsejthetünk belőle valamicskét tükör által homályosan, hiszen Isten igéje bepillantást enged az igazságba. Jézussal együtt Atyánknak szólíthatjuk a teremtő, formáló, kegyelmes Istent. Nem vagyunk már idegenek, „külsősök”, távollevők, hanem szeretett családtagok, és ez örömre és hálaadásra ad okot. Adjunk hálát szűkebb és tágabb családunkért, és keressük meg benne helyünket, feladatainkat! (Bogdányi Mária)

Minden igazi nagyság abból fakad, hogy valaki le tud hajolni mások szolgálatára. Minden más nagyság hazug önámítás. (Viktor János)


Mindenekelőtt ugyanis fölismerem annak lehetetlenségét, hogy ez az Isten valaha is megtévesszen engem. (René Descartes)


Önigazult vagy megigazult ember vagy? A következő történet egy önigazult emberről szól:
Egy ember jött be az orvosi rendelőbe, és azt mondta:
- Doktor úr, borzasztó fejfájásom van, és sohasem enyhül. Tudna valamit adni rá?
- Természetesen. De előtte hadd ellenőrizzek néhány dolgot. Mondja, szokott maga szeszes italt inni?
- Szeszes italt? – kérdezett vissza az ember felháborodottan. – Sosem nyúlnék ilyen mocskos dologhoz.
- Dohányzik?
- A dohányzást utálatosnak találom. Soha életemben nem nyúltam dohányhoz.
- Még megkérdezni is szégyellem, de hát tudja hogy van ez, nem szokott éjjel lányok után futkosni?
- Persze hogy nem! Minek néz maga engem? Minden éjjel legkésőbb tíz órakor ágyban vagyok.
- Mondja kérem, – kérdezte a doktor -, ez a fejfájás, amiről beszélt, olyan éles, hasogató fájdalom?
- Igen – válaszolta az ember. Pontosan az, éles, hasogató fájdalom.
- Egyszerű, barátom. A probléma az, hogy túl szoros a fején a glória. Csupán egy kicsit lazítanunk kell rajta.
Ne értsük félre ezt a történetet: nem bűnpártolás vagy bűnre csábítás van benne. Természetesen fontos, hogy törekedjünk a bűn nélküli életre. De azért ne feledjük, hogy megigazult emberek vagyunk, akik kegyelemre szorulnak, és akik Krisztusban meg is kapták ezt a kegyelmet és ezért hálából – nem önteltségből – igyekszünk Neki élni és Őt szolgálni!


„Részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.” (Zsid 3,14)
Mindvégig kitartani, hűségesen helytállni az egyik legnehezebb emberi feladat. Annyi minden terelne el bennünket a megkezdett, helyes útról! Csábít a széles és kényelmes út, amely sok álértékkel kecsegtet. Többen vannak, akik el is csábulnak, mint akik maradnak a keskeny úton. De Isten mellettünk akar maradni, és kész fogni kezünket, hogy még szakadékok peremén se essen bajunk. (Bogdányi Mária)



Van békesség, mely nem függ külső körülményektől, hanem a belül lakozó Krisztustól. Ezt semmiféle vihar nem zavarhatja meg.