2017. január 14., szombat

A jó Isten egyszerűnek
alkotta az eszemet.
Nincsen abban nagy modernség,
csak szelídség, szeretet.
Karinthy Frigyes


A szeretetnek a lelke nem abban áll, hogy elnézzük az ellenség hibáit, hanem abban, hogy szeretjük annak érdemeit.


A teremtésben, gondviselésben, megváltásban annyi a csoda, mint tengerben az élőlény. (Spurgeon)


Álmod úgy valósul meg, ha apránként építesz.
Ne tégy sokat, de azt jól, öröm lesz a bére.
Életed éld szabadon, szánj időt a szépre,
kőre követ nap mint nap, titkod lassan érik.
Így növekszel nap mint nap, míg felérsz az égig.


„Az angyal így szólt Józsefhez: „Mária fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.”” (Mt 1,21)
„Magasságos, / Te tudod: nehéz ez az apaság, / Amit az én szegény vállamra tettél. / Apja volnék – és mégsem az vagyok. / Ez a gyermek… ha szemébe tekintek, / Benne ragyognak nap, hold, csillagok. / Anyja szemei s a Te szemeid, / Istenem, a Te szemeid azok. (…) Oly ismerősek s oly idegenek…” Reményik Sándor megkapó szépséggel szólal meg József hangján. A fogantatás, a születés, József és Mária aggodalma, majd öröme, hálája – olyan emberi, olyan szép. Jézus így érkezett: egyszerűen, emberien, hiszen Isten Fiaként emberré lett. Isten hatalmas, üdvözítő tervének teljesedésekor gondja van az egyszerű, fiatal emberpárra, akiket angyali üzenettel erősít. Gondviselő szeretet… (Kőháti Dóra)


Az evangélium nem törvény, nem kötelességek tára, hanem felszabadító örömhír.


Csak az parancsol biztosan, aki megtanult jól engedelmeskedni.


HÁLAADÁS
A szívemet öröm érte,
hálát adok neked érte!
Te küldöd a bánatot,
a vigaszt is Te adod.

Vigyen ez az öröm feléd,
boruljon le lelkem eléd
köszönetet mondani,
Téged, Uram, áldani.

Kezdjen ajkam víg éneket,
örök hálát mondjon neked,
zengje hegyen, völgyön át
jóságodnak himnuszát.
Bán Aladár


Hordozzuk a keresztet hősiesen és ne rakjuk át másra, inkább segítsünk nekik a sajátjuk hordozásában.


„Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni.” (Zsolt 49,16)
Minden vasárnap elmondjuk az egész kereszténység hitvallását és benne a bizonyságtételt: „Hiszek a Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki … alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadott halottaiból, felment a mennyekbe, ott ül Istennek, a mindenható Atyának jobbján, ahonnan eljön ítélni élőket és holtakat.” Krisztus második eljövetelének és az ítéletnek a gondolata önmagában ijesztő. De ugyanakkor örvendetes is: hiszen előttünk áll majd Krisztus, aki hitünk szerint halála által mindnyájunkat kiváltott a holtak hazájából. Éljünk úgy, hogy számunkra is igazzá váljék a mondat, amelyet a lator hallott, azaz egykor mi is vele, a mi Urunkkal lehessünk a paradicsomban. (Gazdag Zsuzsanna)


„Krisztus mondja: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”” (Mk 16,15)
Ez az ige „véletlenül” mindig elém kerül, amikor ezt a rovatot írom… És máskor, máshol is… Akkor ráz fel, amikor éppen „lent” vagyok, vagy annyira lelkes, hogy szétforgácsolódik a figyelmem, és nem a lényegre nézek. Mindig jókor talál meg. Ha én nem keresem, ő talál rám. Nem először, sokadszor. A missziói parancs igéje végigkísér, mióta először léptem be a teológia, majd évek múltán az Evangélikus Missziói Központ kapuján. S azóta is… Istenre hagyatkozva ki-ki megtalálhatja az élete hivatását. Minden keresztény embernek szól ez a missziói parancs: hirdesd az evangéliumot! Légy bátor, kreatív, lelkes, és Isten megadja hozzá a társakat, az eszközöket, a feltételeket, hogy az örömhír hirdetése téged is boldoggá tegyen, és azokat is, akik közé küldve vagy. (Kőháti Dorottya)


Mert van valami a világban és a világ fölött, amit megváltoztatni úgysem lehet, sem tűzzel, sem vérrel, sem gyűlölettel. És ez az élet törvénye, aminek gyökere az igazságban van.
Wass Albert


Mikor szereted felebarátodat? Mikor azt megfedded, ha vétkezik, táplálod ha éhezik, tanítod, ha tudatlan.


Minden dolgot a megváltás fényében kell szemlélnünk, ez a helyes szemlélet. (Spurgeon)


Nagyobb boldogság adni, mint kapni. ApCsel 20:35
Adni és kapni – életünk része. Ilyenkor mindkettő örömmel tölt el. De van, aki nem tud adni azoknak sem, akiket nagyon szeret. Aki viszont tud, másoknak is örömöt szerezhet. Erről szól a következő történet:
Sok-sok esztendeje egyszer korgó gyomorral, üres zsebbel virradtunk karácsony napjára. Kopogtak. Kinyitottuk az ajtót és egy férfi lépett be óriási élelmiszeres csomaggal. Nem hittünk a szemünknek.
- Ki maga és honnan jött? – csodálkozott apám.
- Egy barátjuk küldött – válaszolta az idegen -, aki tudja, hogy nélkülöznek, de visszautasítanák a közvetlen segítséget, ezért küldött engem. Áldott ünnepeket!
- Nem, ezt nem fogadhatjuk el – szabódott apám.
- Pedig kénytelenek – felelte az ismeretlen férfi, sarkon fordult, és behúzta maga mögött az ajtót.
Ez az élmény maradandó hatást gyakorolt az életemre. Megfogadtam, hogy egyszer majd én is viszem annyira anyagilag, hogy másoknak ugyanígy segíthessek. Tizennyolc éves koromra kialakítottam a magam karácsonyi rituáléját. Mivel szeretem a kötetlen megoldásokat, azt találtam ki, hogy egyszerűen bevásárolok egy vagy két család számára elegendő élelmiszert, azután küldöncnek öltözve felkeresem a legszegényebb környéket és találomra becsöngetek valahova. Az ajándékba mindig elrejtettem egy levelet, amelyben leírtam gyerekkori élményemet.
Számomra ez az évente ismétlődő szertartás nagyobb gyarapodást jelent minden pénznél, amit valaha kerestem.


„Nem ember az Isten, hogy hazudnék.” (4Móz 23,19a)
Emberekben csalódhattunk már éppen eleget, de Urunkban sohasem. Az ő örökké tartó és mindig érvényes ígérete olyan biztos kapaszkodó az életben, amelyhez semmi sem fogható. Láthatatlan tenyerében tart bennünket, és vigyáz ránk – ígéretét megtartva. Légy csendben mindennap őelőtte, és figyelj szavára. Megéri! (Bogdányi Mária)


Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad-nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egy lehessek! Ámen


Pénzhiányban szenvedni kellemetlen, betegségben sínylődni fájdalmas, barát nélkül lenni szomorú, rossz hírbe keveredni kétségbeejtő, de Krisztus nélkül lenni a legborzasztóbb hiány a földön.
Spurgeon


Valahol olvastam, hogy a mai Spanyolország területén található egy régi római vízvezeték. Valamikor a Krisztus utáni II. században építették, abban az időben, amikor a terület a Római Birodalomhoz tartozott. A kőből és téglából épült, több kilométer hosszú, boltíves építmény a hegyekből szállította a vizet a városba. A város lakóit sok évszázadon keresztül látta el friss vízzel. A XX. században a település vezetése felfedezte, hogy nekik milyen nagy kincsük van. Azt mondták: “Meg kell őriznünk ezt a régi vízvezetéket az utókornak! Nem szabad tovább használnunk, nehogy tönkremenjen.” Aztán elhatározták, hogy új, modern vízvezetéket építenek drága pénzen. Amikor az új csőhálózat elkészült, a régit kiiktatták a rendszerből. Néhány év múlva a régi vízvezeték teljesen kiszáradt. A nyári forróságban a kiszáradt habarcs kipotyogott a kövek és a tégla közül, s az építmény több helyen összeomlott. A víz 1800 éven keresztül életben tartotta a vezetéket, amikor viszont megszűnt, az építmény teljesen tönkrement.
Ehhez a vízhez hasonlít életükben a hála. A hála ott húzódik az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunk mélyén. Sokszor nem is vesszük észre jótékony, éltető hatását, de ha hiányzik, menthetetlenül összeomlik kapcsolatunk Istennel és embertársainkkal. Az igazi hála ugyanis több mint udvariasságból mondott egyszerű köszönetnyilvánítás. És több mint egy jól nevelt ember köszönete. A hála az az alapvető emberi magatartásunk, amellyel az Istennek és az embereknek tartozunk mindazért a jóért, amit Tőle, illetve tőlük kapunk.
Emberként minden nap rácsodálkozhatunk azokra az ajándékokra, amelyeket kapunk, s amelyeket sok esetben nem is tudunk viszonozni. A legkevesebb tehát az, hogy legyünk hálásak mindenért! Mert a hálátlanság mély sebet üt és igen nagy fájdalmat okoz annak, aki a másikért valamilyen jót tesz.
De ne csak a kellemes meglepetéseket, hanem a keresztet se felejtsük el megköszönni, bízva Istenben, hogy szenvedéseink is javunkat szolgálják.