2017. január 7., szombat

A bűn elkövetése után nem az imádság az első teendő, hanem a töredelmes bűnbánat.


A hitetlen ember az áldások özönében is folyton zúgolódik, a hívő lélek pedig a legsúlyosabb csapások alatt is talál okot a hálaadásra.


A keresztény győzelem olyan legyen, mint Krisztus győzelme: az alázatosság győzelme a kevélység, a szeretet győzelme az önzés, a tisztaság győzelme a bűn felett.


Adni kell, adni, mindent odaadni, munkát, erőt, életet, pénzt, ruhát és kenyeret. Könnyet, mosolyt, simogatást, jó szándékot, jó akarást, imádságot, egészséget, melegséget, élő hitet. Odaadni akárkinek, a legelső nincstelennek.  Szeretetet adni – adni, s érte semmit sem kívánni! ”  (Kalkuttai Teréz Anya)


Amit tagadunk, az nem gyógyítható. (Klaus Douglass)


Az igaz ember eltávozik, de fénye megmarad. (Dosztojevszkij)


„Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.” (Zsolt 63,7)
Nem tudok elaludni. Újra meg újra végigperegnek bennem a múlt történései, töprengek felettük: miért kellett ennek így történnie? Van válaszod a számomra, Istenem? Megértem majd egyszer, átlátom, hogy miként tervezted és vezetted végig az életemet? Nem akarok még elaludni. Ha végiggondolom, mennyi ajándékot és áldást kaptam tőled, kimondhatatlan hála tölti el a szívem. Ilyenkor mindig arra gondolok: hogy is lehet, hogy mindezt megélhettem veled, benned? (Balogh Éva)


Ha a testet minden nap tápláljuk, miért ne táplálnánk a lelket is? (Don Bosco)


„Ha megtalálta az elveszett juhot, felveszi a vállára örömében.” (Lk 15,5)
Hányféle formát ölthet az elveszettség, mikor nem vagyunk a helyünkön! Nincs lelki békénk, célunk, hitünk, támaszunk. Keservesen béget az elveszett juh, de – úgy tűnik – senki sem hallja gyenge kis hangját. Senki sem nyúl érte. Aztán egy erős, ám gyengéd kar felemeli, és örömmel magához öleli. Az elveszett ember: mi vagyunk. Mert a bűnből és annak következményétől megváltani sem magunkat, sem egymást nem tudjuk. Jézus ebben a halálos elveszettségünkben talál meg. Földi értelemben lehetnek veszteségeink, nyomorúság is jöhet, de az örök életet a Pásztor karjában megbújó báránytól nem veheti el senki soha. (Kőháti Dóra)


Ha önmagad felett győzedelmeskedni akarsz, akkor önmagaddal szemben mindig Isten pártjára kell állnod.


„Isten nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk.” (Jób 37,5)
Isten egyes tetteit életünkben néha észre sem vesszük, mások részben vagy egészben érthetetlenek a számunkra. De ha mi „mégis”, minden körülmények közt bízunk benne, elhisszük, hogy ő a javunkat akarja, akkor hosszabb-rövidebb idő elteltével minden világossá válik. Előbb-utóbb megértjük, mi miért történt úgy, ahogy történt. Előbb-utóbb láthatóvá válik, mi volt az Isten akarata és célja az életünkben. Rájövünk, hogy ugyan nem az és nem úgy történt, amit és ahogy mi akartuk, de az és úgy, ahogy az a legjobb volt nekünk, a gondviselő Isten szeretett gyermekeinek. (Gazdag Zsuzsanna)


Kevés gazdag ember birtokolja a vagyonát. Legtöbbször a vagyon birtokolja őket.


Minden szeretet ősképe a golgotai áldozat: önmagamat maradéktalanul odaadni.
Hamvas Béla


Nem a hajón kívüli víz süllyeszti el a hajót, hanem a hajóba kerülő víz. Ugyanígy, az igaz ember sem vész el, bár e világban él. Ha azonban a világ betölti az ember bensőjét, akkor lelke meghal. Mennyire vigyáznak a tengerészek, hogy ne kerüljön víz a hajóba. Ugyanígy kell nekünk is szüntelen vigyázni és imádkozni, hogy a világ ki ne oltsa életünket.


Nincs egy hete, hogy megkezdődött az új év. Pár pillanat erejéig most mégse a kezdetet nézzük, hanem a befejezést, méghozzá a végső befejezést: Tekintsünk halálunk órájára. Mi fáj majd akkor legjobban? Nem annyira az fog kínozni, amit vétettünk – inkább az, amit elmulasztottunk! Elmulasztottunk, mert csak saját magunk kényelmével és érdekeivel voltunk elfoglalva és nem embertársainkra tekintettünk. Mert mindig, amikor egy hang megszólalt bennünk és jó irányba akarta terelni lépteinket, rögtön elhallgatattuk azt, mert bizonyára önmegtagadást is követelt volna az az út.
Ne essünk ebbe a hibába, legyünk bátrak és válasszuk a keskeny és rögös utat, mert életünk csak így lesz valóban boldog és értékes. Aki ugyanis elfelejti önmagát, az találja meg.


TANÍTS MEG…

Taníts meg szent jóságodra, bennem élő Istenem!
Szorítsd meg és ne ereszd el megremegő két kezem!
Önmagammal harcban állva s nem pihenve szüntelen,
taníts meg, hogy megbocsássam, ha magam ellen vétkezem!

Taníts meg, hogy úgy szeressek, mint te szeretsz engemet!
Vond magadhoz, s öleld át felsajduló lelkemet!
Annyi kétség, annyi bánat tépi s marja szívemet,
taníts meg, hogy tisztán nyújtsam színed elé lelkemet!



„Tégy csodát híveddel, mert te megszabadítod azokat, akik jobbodhoz menekülnek.” (Zsolt 17,7)
Jó belekapaszkodni ma újra ebbe a zsoltárimába: kérni, várni a csodát. Mindig lenyűgöz az a hit, amely megcsillan ezekben a könyörgésekben. Szorult helyzetben, nehéz időben fakad fel a zsoltáros szava, de amikor kimondja imádságát, már bizonyos abban, hogy akit szólít, az meg is szabadítja őt. Szeretnék én is így imádkozni, szeretném így tanulni és élni az imádságot. Bízni abban, hogy a legnagyobb hatalom és erő a világban Isten hozzánk hajló szeretete. Egy emlékkönyvben olvastam egyszer: „A világ számára te csupán valaki vagy – de Valaki számára te vagy az egész világ.” (Varga Gyöngyi)