2016. december 29., csütörtök

A jómódú gazda és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad. Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte. Hát, csak másfél kiló volt!
Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:
- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.
A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.
A jómódú gazda és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad. Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte. Hát, csak másfél kiló volt! Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt: – Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.
A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.


A szeretetteljes hangnak kimondhatatlan értéke van, mindenki meg tudja érteni. (Kilburn)


Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.
Michel Quoist


EGÉSZEN A TIÉD
Én Uram, én Istenem,
Én Uram, én Istenem,
vedd el tőlem mindenem,
ami gátol Feléd!
Én Uram, én Istenem,
add meg nekem mindenem,
ami segít Feléd!
Én Uram, én Istenem,
fogadd el az életem,
hadd legyek egészen a Tiéd!


„Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)
A szálláson nem volt számukra hely, nem fogadták be Máriát, Józsefet, így Jézus istállóban született. Az ember ajtókat zár, falakat épít, hogy „védje magát”. Lelkét is elzárja: ne kelljen más baját magára vennie. Ám így nem védi, hanem örök magányra és halálra ítéli magát! Mert óvintézkedéseivel a Krisztus kopogtatásától is elzárkózik! Az élet forrásától zárja el magát börtönében. Krisztus szüntelenül keres bennünket a falaink mögött. Igazi otthonunkat, Isten országát, a nekünk készített helyet kínálja. Fogadjuk be őt, engedjük, hogy ő védje meg életünket! (Kőháti Dóra)


Ha másról ítéletet mondunk, legtöbbször saját adottságainkat ítéljük meg bennük. (Sainte-Beuve)


Inkább csapjanak be kilencszer, minthogy egyszer ne adjak valakinek, akinek igazán szüksége van rá.


„Jézus így szólt a vakhoz: »Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában« – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.” (Jn 9,7)
Igen, ez rólunk is szól: a Jézussal való találkozás után visszatérünk, és már látunk. És sokan kérdeznek majd. Lesz, aki a gyógyító Orvosról fog minket kérdezni. Lesz, aki hitetlenkedik, vagy egyenesen nekünk támad, kiközösít vagy kigúnyol, de – hála Istennek – lesz, aki maga is azonnal oda akar menni Jézushoz, aki látóvá tett minket. Milyen csodálatos lehetőség róla bizonyságot tenni! Látóvá tett szemmel nézni a világot, hirdetni őt, de mindenekelőtt hálát adni neki, hogy megnyitotta a szemünket. (Kőháti Dóra)


Jézus nélkül az élet gyötrelmes pokol, Jézussal pedig édes paradicsom. (Kempis Tamás)


„Krisztus mondja: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”” (Jn 20,21)
Nem tarthatom meg magamnak a békességemet, tovább kell adnom, hisz én is ajándékba kaptam. De az első lépés: meg kell hallanom őt, ahogy békességet kívánva köszönt engem. Meg kell hallanom a hangját. Ha ez a béke, csönd kiteljesedett a szívemben, akkor leszek képes másokat megerősíteni, megbékíteni, megnyugtatni. Hiszen ez a nyugalom nem az enyém. Az ő csendjében születik. (Balogh Éva)


Lesütött szemmel és lehajtott fejjel jött velem szembe, s szólt az az ember. Teste rongyos ruhákba bújt, s szemében a fény rég kihunyt. „Éhezem, asszonyom, ennék!” – így szólt, s mondhatom nagyon udvarias volt. „Csak jegyeim vannak, pénz nincsen nálam, de élelmet vehetünk” – feleltem lágyan.
Ahogy végigjártuk az üzlet polcait, gyermekként választott, s kért még valamit. Boldogan biztattam, vegyen csak bátran. Aztán elment az úton, sosem feledem, mert olyat adott, ami nem volt nekem. Esélyt, hogy adjam, mit adhatok, szeretetet, kinek nem jutott, élelmet, kinek más nem adott, s, hogy jó lehessek, ahogy tudok. Köszönöm, ó rongyos idegen, az étel közt megtaláltam a szívem, hogy lehettem én, kinek több jutott, ki a kopogásra ajtót nyitott.


„Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Tit 2,11)
A „minden embernek” félelmetes sokaságot vonultat fel, személytelen tömeget. Embereket a villamoson, az utcákon, a vásárlókat a piacon, a tévében megjelenő tüntetőket, az éhező százakat, a parlamentet, a templomi népet. Én nem vagyok közöttük. Szeretném, ha nekem jelenne meg Isten üdvözítő kegyelme. De Isten odaállít valamelyik tömegbe. Nem csak nekem, nekik is megjelent, az övék is, nem sajátíthatom ki. Így válok, az élmény miatt, az ő részükké. Egyformán bűnösként láthatjuk: megjelent. (Koczor Tamás)


Saját tehetetlenségünk semmit sem változtat Isten ígéretein. (Spurgeon)


Szabad akarsz lenni? Tanulj meg Istennek engedelmeskedni, másokon önzetlenül segíteni, és uralkodni önmagadon!


Talán úgy kellene élnünk – hiszen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges.


Túl közel ültetett fák elsatnyulnak, sőt egymástól elhajlók lesznek, tiszteljük szeretteink egyéniségét és biztosítsuk számukra azt az életteret, amely szükséges fejlődésükhöz.


Van, hogy el kell engednünk a múltat, hogy lehessen jövőnk.