2016. december 24., szombat

A mai rohanó világunkban a karácsony megünneplése során a kis Jézus alig látható. Sok minden utal a karácsony időszakában arra, hogy itt a karácsony: Fenyőfákat állítunk, feldíszítjük otthonainkat, sütünk-főzünk, miközben… – Jézus alig látható. Vendégségeket szervezünk, ajándékokat adunk és kapunk, miközben az ünnepünkben – Jézus alig látható.
Mi lett Jézus Krisztus születésnapjából, ahol Jézus már alig látható? S elgondolkodtam… Valóban, ott az első karácsonykor is – Jézus alig volt látható. Bár érkezését az angyalok és a csillagok is hírül adták, érkezése mégis csak keveseknek volt látható. Mert a világ (akkor is, éppúgy mint ma) szalad, tesz-vesz, intézkedik, teszi a fontosabbnál fontosabb teendőit, s közben megszülethet akár az Isten Fia is, de – ő alig látható.
Mert őt keresni kell! – Igaz, ő keres minket, mint elveszetteket, mégis az első karácsony tanúi csupán azok lehettek, akik keresték őt. Messze földről érkezve keresték őt a bölcsek, és keresték a pásztorok is. Hát keressük mi is! Keressük meg karácsonyunkban, szívünk jászolában Jézust, aki mint gyermek született meg bennünk, hogy velünk éljen és utat mutasson nekünk.
KARÁCSONY
Hó nem szitál. Az ég derűs.
Csupán az este hűs.
A szív örül: Jézusra vár.
A lélek: fénysugár.
Havatlan pusztán mély a csend,
egy csillag megjelent.
Az arcokra kíváncsiság,
mély áhítata szállt.
Idézve látom múltamat…
a gyémántos havat.
S míg lelkem Jézust keresi:
Szívem békével van teli.
Hisz mit használ nekem, hogy te, Uram, eljössz a világba, ha nem jössz el az én szívembe, ha nem térsz be hozzám, ha nem élsz bennem és csendben nem beszélsz nekem? Hozzám kell eljönnöd, Uram, karácsonykor és életem minden napján bennem kell megszületned! Bennem növekedned kell, nekem pedig kisebbednem…
A világot szeretet hozta létre, szeretettel és a szeretet kedvéért. Így hát a szeretet az egyetlen indíték, az egyedüli erő, ami képes előbbre vinni a világot. Mondhatnánk, a szeretet hiánya olyan, mintha fény nélkül járnánk a köd homályában, melyben elvész az ösvény, mely démoni árnyakat sejtet és ami a semmibe visz.
Ha van okunk, hogy a karácsonyfa gyertyáit meggyújtsuk, az csak az lehet, hogy emlékeztessük magunkat a szeretet fontosságára az emberi létben. A szeretetre, ami ragyogó fényként munkál a bennünket körülvevő sötétben, ahol ez a mi világunk telve van az ember kitalálta rémek ijesztő árnyaival, melyek a gyűlölködés és a szenvedés egyazon tengelye körül forognak. Ezek a karácsonyi fények kell emlékeztessenek bennünket, legalább egyszer az évben, hogy nincs más kiút ebből a végzetes örvényből, mint a szeretet…
A világ szép és jó. Csillagok, virágok, fák, kék egek és esős éjszakák, a mosoly embertársunk arcán, a gondolat, mi örömöt és boldogságot fogan – mindez így együtt a világ. Mikor az útját járjátok, emlékezzetek rá: nincs semmi egyéb körülöttetek, mint Isten, meg amit belőle visszatükröztök. Ha olykor-olykor úgy érzitek, hogy sötét árnyak vesznek körül, jusson eszetekbe, hogy csak a magatok árnyékát látjátok, és a sötétség abban nem egyéb, mint a fény hiánya. Munkálkodjatok ezeken a magatokban rejlő sötét foltokon, és akkor megszabadultok a gonoszság, a betegség, a szomorúság árnyától, és minden egyébtől, ami megrémíthet. Legyen menedéktek a szeretet, és jobb lesz a világ, amelyben éltek.
Wass Albert


Aki meg akarja találni Krisztust, annak előbb az egyházat kell megtalálnia. Az egyház pedig nem fa és kő, hanem Krisztus-hívők gyülekezete. Hozzájuk kell csatlakozni, és megnézni, hogy hogyan hisznek, élnek és tanítanak. Krisztus kétségtelenül ott van náluk.
A keresztény gyülekezet soha össze ne jöjjön úgy, hogy ne hirdessék és ne imádkozzák Isten igéjét, hacsak a lehető legrövidebben is!
Az ünnepet úgy szenteljük meg, hogy időt és alkalmat keresünk istentiszteletre, vagyis arra, hogy összegyülekezzünk, Isten igéjét hallgassuk, arról elmélkedjünk, s azután Istent magasztaljuk, neki énekeljünk és imádkozzunk! (Luther Márton)



„Amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát.” (Gal 4,4)
A legszentebb éjszaka, a legcsendesebb óra, a legmeghittebb együttlét szeretteinkkel, Isten megváltást hozó cselekvésének örömteli kezdete. Az idő teljessége. A történelem közepe. Hozzá viszonyul múlt és jövő. Minden ezért a pillanatért történt. S minden azért következik be, hogy rádöbbenjünk Isten értünk hozott, szív szerinti döntésére. Ünnepeljünk hálával lelkünk mélyén, imádsággal és énekkel ajkunkon! „Jöjj, Isten népe, áldjuk őt, / A mindenség Urát, / Kitárta a menny ajtaját, / Elküldte szent Fiát, / Elküldte szent Fiát.” (EÉ 156,1) (D. Szebik Imre)


Amikor Isten be akart mutatkozni, akkor mindent kizárt, ami lenyűgözhetett volna minket. Gyermekként jött közénk, csecsemőnek, ártatlan lénynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak… Keresztre akasztotta hatalmát, hogy senki ne menjen hozzá érdekből vagy félelemből.
Ne várjunk semmi mást Istentől, csak azt, hogy szeressen és tanítson meg minket is szeretni.


„Az angyal ezt mondta a pásztoroknak: »Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz.«” (Lk 2,10)
Ma délután elcsendesedik a város, leáll a forgalom, és az otthonokban fényeket gyújtanak. Mi ad örömöt ezen a napon? A családi kör, az együttlét, az otthon melege? A gondterhelt felnőttek öröme talán a gyermekek örömének látása? A találkozás, a közelség, az egymás szemébe nézés, a megbékélés? Isten megörvendeztet minket: ezen az éjszakán fénybe borul minden, mert a találkozás, a megbékélés, a megbocsátás, a közelség – amelyet Isten vitt végbe értünk, nekünk – olyan csodálatos módon történt meg. Igen nagy öröm ez: a csendben, a sötét ég alatt, a csillagragyogásban közel lépett az Isten, békességet hirdetett egy kis gyermekben. Végtelen szeretete testté lett Krisztusban. Áldott karácsonyt, áldott ünnepeket! (Kőháti Dóra)


CSILLAG GYÚLT
Csillag gyúlt a sötét égen,
Megszülettél szép reményem,
Csendben pihensz anyád karján
reménységünk éjszakáján.

Csillag gyúlt a sötét égen.
Aludj csendben én reményem!
Anyád őrzi édes álmod,
mint ahogy te a világot.

Eljön közénk, kezünkbe adja magát,
Ő, akinek állandóan a tenyerén vagyunk.


FÖLDRE JÖTTÉL

Eljött hát a boldog óra,
Amit lelkem titkon várt.
Itt vagy végre karjaimban,
Megszülettél kisbabám.

Gyenge gyermekké születtél,
Földre jöttél, mely rád várt.
Reményt adsz, ki bízik benned,
Léted égi fénysugár.


Gárdonyi Géza: Hallatlan kíváncsiság című novelláját olvastam a napokban. A történetben egy kisfiúnak meghal az ikertestvére. Janika számára nagy veszteség Pistuka távozása, hiszen egyetlen órát sem bírtak ki korábban egymás nélkül. Miért halt meg, kérdezi szüleit, akik ezt válaszolják: Azért, hogy angyalka legyen. ő ugyan nem érti egészen ezt a választ, de megjegyzi örökre, mert a gyerekeknek jó érzékük van a fontos dolgok megjegyzéséhez és összekapcsolásához.
Pár hónap múlva eljött a karácsony. Janika türelmetlenül várja az ebéd végét, s hogy végre este legyen és láthassa a karácsonyfát meg az ajándékokat. A legszívesebben mindjárt ebéd után bemenne a szobába, ahol a feldíszített fa állni szokott, de még nem szabad. A szülei nyugtatják: A kis Jézus még nem érkezett meg, de az angyalkák már itt vannak és készülődnek. Az angyalkák már itt vannak? – csillan fel a kisfiú szeme, s ettől kezdve aztán végképp nem lehet nyugtatni. Miközben az apuka bent van a titokzatos szobában, ő próbál a kulcslyukon bekukucskálni, fülét az ajtóhoz szorítva hallgatózik, s amikor nyílik az ajtó, a résen át akar belesni a szobába. Édesapja már-már elveszti türelmét: – Hallatlan kíváncsiság! Az angyalkák ezt nem tűrik! Nem szabad! – mondja fiának. De a kisfiú nem tágít, kérlelni kezdi apját, hogy benézhessen a szobába. Egész testében reszket, a szeme csupa tűz és esdeklés: – Csak egy igen picit benéznék, csak azt nézném, hogy hátha köztük van a Pistuka!
Látni a láthatatlant. Látni akarni a láthatatlant. A gyerekek esetében azt mondjuk, hogy ez hallatlan kíváncsiság, a felnőttek esetében pedig emberi lényünk, szívünk és lelkünk legmélyéről feltörő érzés és vágy. Látni a láthatatlant. Látni a láthatatlan Istent. S mi nem nyugszunk bele, hogy nem teljesülhet a vágyunk. És Isten beteljesíti legnagyobb kívánságunkat, teljesíti legszebb vágyunkat: megláthatjuk az Istent. Megláthatjuk őt, aki gyermekként születik meg. A láthatatlan Isten látható alakban jelenik meg a világban. Ezt ünnepeljük Karácsonykor. Jézus Krisztus megszületik Betlehemben és e Gyermekben megláthatjuk, felismerhetjük Istenünket.
Horváth István Sándor


Hallják-e, mit az Angyal hirdetett:
Megszületett a legfőbb Szeretet!
Akik szeretnek, örvendezzenek!


Isten szeretetének a lelke nem kerítheti hatalmába az embert mindaddig, míg belőle nem áradhat tovább másokra is. (Fosdick)


Itt vagyok immár, Isteni Gyermek,
Szívemet hoztam, nézd ide el,
Portól a szívig ó, hogy elértem,
Mint jászoltól keresztig a kehely.
Lábad elé, ím a szívem leteszem,
Kincseiből fűzz nyakravalót, vagy játékot, csomagot,
Bár tudom így se lehet ragyogóbb, mint a Te arcod.
Nézd, Uram, én haragudtam, de megbántam,
S most fogadd kegyesen a megbocsátás drágakövét.
Szigorú voltam és makacsul hittem a szavam,
S most az erőszak elmúlt, fogadd el játékosságomat.
Megbabonázott, napnak tűnt a világ,
S most csend lett újra! Fogadd szívvel az imádság csomagját.
Ez az ajándék, és sok más még idebent,
Amit csak én meg Te tudhatunk, senki idegen.
Odvas fába bújtam, de te megtaláltál,
Szereteted lángjával, Uram, betakartál,
Kivezettél engem fényedbe újra,
Áldott a Te Neved, Glória, Glória!
Kozelka Henriett


Karácsony meleg hangulata és öröme ragyogja be a mai napot, mintegy elővételezve az ünnep fényét. A beteljesedés biztos tudatával kell hálát adnunk a mérhetetlen kegyelemért. Az igazi, őszinte hála tettekre ösztönöz, és arra késztet, hogy életünkkel Isten irgalmának hirnökei legyünk.


„Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Tit 2,11)
Karácsony lényegét foglalja össze Pál apostol bejelentése. Nélkülöz ez a mondat minden dekorációt, minden díszletet: nem olvashatunk itt jászolbölcsőről, pásztorokról vagy napkeleti bölcsekről, mégis mennyire eleven, mennyire mozgalmas és sokatmondó a híradás. Megtudhatjuk belőle, hogy mi a célja Istennek az emberrel, miként akar eljuttatni országába. (Smidéliusz András)


Mennyei Atyánk! Micsoda lelki sötétségben élne ez a világ s mi valamennyien Nélküled! Köszönjük Neked, Szent Fiadat, Jézust, a világ Világosságát, ki ártatlan gyermekként jött közénk. Kérve kérünk, ne hagyj bennünket a bűn éjszakájában, világíts át szereteted fényével, s adjál – az Ő érdeméért – örök karácsonyt!



Mert a szeretet nélküli kötelességtudat kedvetlen.
A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen.
A szeretet nélküli igazság: kemény.
A szeretet nélküli okosság: gőgös.
A szeretet nélküli barátságosság: hűvös.
A szeretet nélküli rend: kicsinyes.
A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen.
A szeretet nélküli birtoklás: fösvény.
A szeretet nélküli adakozás: képmutató.
A szeretet nélküli vallásosság: bigott.
A szeretet nélküli hit: vakbuzgó.
A szeretet nélküli remény: fanatikus.
A szeretet nélküli élet: értelmetlen.


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Jn 3.16


Ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony! (Szilágyi Domokos)


Senki sem lehet rossz viszonyban az emberrel és ugyanakkor jó viszonyban az Istennel.


Úgy szerette Isten ezt a világot,
hogy Egyszülött Fiát adta érte.
Amikor sötétség borult a mindenségre,
csillagot gyújtott a csillagtalan égen.
Örök szeretettel kiválasztotta Máriát,
hogy édesanyja legyen szerelmes Fiának.
Azóta nem rémít a közelgő éjszaka minket,
a sötétség rémeitől nem kell félnünk.
Az erős Asszony Szülöttje győzött, Juda törzséből,
az éjszaka közepén mint győztes tért vissza.
Örülj és örvendezz, Boldogasszony, Mária,
mert rád ragyogott föltámadt Fiad világossága.
Egyedül a te hited világolt a Kálvária éjszakájában.
Egyedül a te hited várta Krisztus föltámadását,
csak te reméltél a fényben a halál sötét árnyai között.
Boldog vagy Mária, mert hinni tudtál, amikor a hit kialudt a földön.


Te vagy a mindenség aranymécsese,
Te vagy a förgeteges viharok éjszakáján a reménysugár,
mely Isten házának ablakából haza hívogat.
Te vagy az Asszony, ki meggyújtottad a szombati fényt a földön.
Lágy fényt, szelíd sugárt hoztál a vakok szemének,
napba öltözött Úrnő, lábad alatt a Hold,
csillagkoszorús Asszony, ki győzött az Őskígyó fölött.
A csillagos égbolt a te oltalmazó palástod,
a nyáresti szellő anyai simogatásod.
Földünk égbenyúló világos szirtje,
érintetlen hegycsúcs, bűntelenség tiszta földje.
Isten arcának anyai mosolygása,
Szentlélek érzékeny ezüsthárfája.
Téged köszöntünk, esthajnalcsillag.
Hozzád menekülünk szorongattatásainkban, Jézus édesanyja.
Téged választott ki Isten, hogy elküldhesse Fiát a földre.
Köszöntünk, megtestesülésnek szent öle.
Veled dicsőítjük a kiapadhatatlan fényesség forrását:
az Atya és a Fiú és a Lélek Szent Háromságát.
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Ámen



Uram, boldog, aki szeret Téged: barátját benned, ellenségét Érted. Soha szeretteit el nem veszítheti, mert abban kedvesek, Aki el nem vész.


„„Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől.”” (Zsid 12,15)
Délutántól elcsendesül a világ néhány órára. Betölt minket a békesség, a boldogság. Az Isten kegyelmének testté, emberré lett létező valósága. Jó lenne, ha nem csak néhány órányi emelkedett állapot lenne, amikor mi is közel hajolhatunk a hozzánk lehajló Istenhez. Szükséges, hogy másnap, az élet bajai, kísértései, próbatételei között se hajoljunk el ettől a nekünk adott kegyelemtől! Mert Isten adja, folyamatosan felénk nyújtja, ám mi sokszor habozunk elfogadni. (Kőháti Dóra)