2016. december 22., csütörtök

A keresztények a társadalomban erkölcsi bátorsággal foglalnak állást minden mellett, ami jogos, igazságos és becsületes… Meg kell találnunk helyünket a társadalomban. Akik felelősségteljes poszton vannak, jogosultak a tiszteletünkre, támogatásunkra és együttmunkálkodásunkra. (Billy Graham)


A vallási mánia, a féloldalas túlbuzgóság kevés az életszentséghez. A szívet üresen kell hagyni annak, aki érkezik. A szívünk nem gyomor, hanem Istent váró, és őt befogadó szervünk. A szív mélyén ürességnek kell lennie, ahová Isten megérkezhet.


A világ összes anyagai között, a szeretetnek van a legerősebb kötőképessége és teherbíró ereje.


Amikor remélünk, akkor legyőzzük a félelmet, megértjük a megpróbáltatás értelmét. Bizalmunkat Istenbe vetjük, hiszünk a lehetetlenben, észrevesszük az éjszakában jelenlévő Istent, megtanulunk imádkozni. (Carlo Caretto)


Az aggodalom olyan, mint a hintaszék teszel valamit, de nem jutsz el sehová. (Linda Dillow)


Azt, amitől félsz te magad is, mással se tegyed meg. (Hobbes)


BENEDICTUS


Áldott az Úr, atyáink Istene,
mert meglátogatta és megváltotta az ő népét;
Erős szabadítót támasztott minékünk
szolgájának, Dávidnak családjából.
Amint szólott a szentek szájával,
ősidők óta a próféták ajka által,
megszabadít az ellenség kezéből,
mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket;
atyáinkkal irgalmat gyakorol,
hogy szent szövetségére emlékezzék,
az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött,
hogy nekünk váltja be, amit ígért;
hogy félelem nélkül
és megszabadulva az ellenség kezéből,
neki szolgálatot teljesítsünk:
szentségben és igazságban járjunk előtte
napról napra, amíg élünk.


Téged pedig, gyermek,
a fölséges Isten prófétájának fognak mondani,
mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját;
az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét,
hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük
Istenünk irgalmas szívétől,
amellyel meglátogat minket
felkelő Napunk a magasságból,
hogy fényt hozzon azoknak, aki sötétségben
és halálos homályban ülnek,
lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.


Ég-e a gyertyád, mai keresztény?
Te voltál egykor az a nemes fény,
mely a világot bearanyozta,
s az eget hozzánk közelebb hozta.


Újra sötét lett adventi éjünk. -
Elfelejtettük, hogyan is éljünk,
nincs más igaz fény, Jézusra várunk,
Ővele bizton hazatalálunk.


Adventi gyertyák pisla világa
mennyei fényként lobban a mába,
szemünk próféták szemével látja:
sarjadozik már Jessze virága!


Egy szűz virágszál gyümölcsöt érlel.
szép aranyalmát, Karácsony éjjel.
Szép aranyalma, isteni Gyermek -
benne az ég s föld egymásra lelnek.


Gyújtsd meg a gyertyád, mai keresztény!
Légy ma, mint egykor, az a nemes fény,
mely a világot bearanyozza,
s Karácsony titkát közelebb hozza:


Karácsony titkát ránk harmatozza!



GYERTYA

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
A belén észrevenni már, hogy égett.
S én mégse dobom el mint semmiséget.
Nézem, elémbe állítom,
majd a kezembe’ forgatom.
A cirádáit, ferdeségét,
törött voltát, sok betegségét
mind tudom már, mind ismerem.
Igénytelen, értéktelen.

Szépsége, ékessége, ára
nincs semmi. Mégse dobom el.
Félreteszem karácsonyfára.
Majd a lángjába néz szemem,
s nem lesz nekem
igénytelen, értéktelen.
Sok betegsége, ferdesége,
törött volta nem semmiség-e,
ha ott lobog az ágon,
s vezérlőm, világom,
útmutató fény Betlehem felé?
Tekintetem sugarát issza,
lelkem száll századokon vissza:
a nagy csodát csodálja újra
és megremeg belé.

Magában semmi. Félredobnám.
De ha zöld fenyőről ragyog rám,
a szívem fölviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzám.

Kezembe’ forgatom, nézegetem,
s valami egyre azt súgja nekem,
hogy ez a kis gyertya az életem.
Görbe, törött, beteg.
Valami, amit senki nem keres,
mert észrevenni nem is érdemes.
Végigélni se volna érdemes,
ha nem lenne karácsony…
Ha ki nem gyúlhatna sokadmagával
karácsonyesti csodálatos fákon…
ha Betlehem felé utat mutatva,
nem ragyoghatna, nem világolhatna,
végigélni se volna érdemes.

De van karácsony, s én úgy szeretem
kis gyertyaéletem.
Ameddig karácsonyra vártam,
értelmét, célját soká nem találtam.
Míg egy szép angyalénekes,
halk estén Betlehembe értem,
s fel nem ujjongtam: „Most már értem,
most már tudom, miért is élek
ezen a nagy sötét világon:
hogy világítson kicsi gyertyalángom
előre, Betlehem felé
és megváltatlan, Megváltóra váró,
sok emberszív dobbanjon meg belé.”

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
De ha zöld fenyőről ragyog rád,
a szíved felviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzád.
Túrmezei Erzsébet


„„Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek?”” (Ézs 8,19)
Ma nagy üzlet – régen is az volt – a jóslás, jövendőmondás. Az éhség is ugyanaz az emberekben. A spiritualitás, a transzcendencia iránti vágy megteremti haszonélvezőit, akik visszaélnek a tudatlanság miatt kiszolgáltatottak nyomorúságával. A végső válaszokért és a naponkénti eligazításokért is csak egyetlen forrás felé fordulhatunk bizalommal: amely Istentől ered. Ebben segít nekünk hitünk legbiztosabb alapja: a Szentírás. (Kőháti Dóra)

„Hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.” (2Thessz 3,3)
Az élet nemes harc és kemény küzdelem. Ebben a harcban az győz, aki mindvégig hűséges Urához, Istenéhez. Ezért nincs fontosabb, mint ennek a kapcsolatnak az odaadó ápolása. Ő szól hozzánk a Biblia igéjén keresztül, mi pedig kereshetjük a találkozás lehetőségét a vele való beszélgetésben az imádság hullámhosszán. Így lehet esélyünk felülről való erőre és kitartásra. Így lehet esélyünk a mindennapi élet előre nem látott küzdelmeiben is a győzelemre és a nekünk ígért korona örömére. (D. Szebik Imre)

„Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az Úr karolja át most és mindörökké.” (Zsolt 125,2)
Irodalmi szépségű sor. Egy zarándok zsoltára, aki hosszú út után megérkezik a szent városba, és örvendezik. Az út, melyet jár, s amelyet mi is járunk, külső és belső út. Szép szimbólum a várost átölelő hegyek és a népet biztonságos, erős karjával védő Úr képének találkozása. Mai zarándokok, megszületett-e már szívünkben ez a mély, hálás Isten-bizalom? Az ünnep küszöbén van rá lehetőségünk: mélyedjünk el lelkünkben. (Kőháti Dóra)

„Jézus megkérdezte tanítványaitól: „Hát ti kinek mondotok engem?” Péter így válaszolt neki: „Te vagy a Krisztus.”” (Mk 8,29)
Miután a tanítványok megfogalmazták, hogy kinek mondják Jézust az emberek, most nekik is szembesülniük kell a kérdéssel: számukra kicsoda ő? Életünk legkülönlegesebb pillanatai közé tartozik, amikor már nem elég megszólaltatni mások véleményét, nem az a feladat, hogy felmérjük a közvélekedést, feltérképezzük az igényeket, vagy kiigazodjunk a különböző emberi érdekek útvesztőiben, hanem hogy hangot adjunk legszemélyesebb meggyőződésünknek, megfogalmazzuk saját hitvallásunkat. A legfontosabb kérdés ma is ez: kicsoda számodra Jézus? (Smidéliusz András)


Mikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok – nem a nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot.
Bob Hope


SÖTÉTBEN TÜNDÖKLŐ REMÉNYCSILLAGOK
Sötét éj borul rád, s nem látod még a hol(Napot),
De mielőtt feladnád a harcot,
Egy pillanatra emeld fel az arcod,
S nézz fel az égre, s vedd észre,
Hogy ott, hol talán nem is gondolod,
Csak neked ragyognak a reménycsillagok.
Tengernyi apró csoda, amely még rád vár,
S türelemre, kitartásra, bátorságra int,
Még ha minden reménytelennek tűnik is itt.
Gondold csak el, őket csak sötétben láthatod,
S fényük sugara csak akkor ragyoghat lelkedbe,
Ha sötét éj leple borítja azt be.
De ne félj, mert Valakinek gondja van rád,
S minden szomorú, fáradt éj után
Tündöklő, boldog Napot ád.


Uram, Jézus! Visszajöveteled tény, csak az idő kérdése. Azt pedig senki nem tudja közülünk. Ezért kell készen lennünk, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés. Köszönöm, hogy a világ vége nekem a Te visszajöveteledet, a Veled való találkozást jelenti. Áldalak érte! Ámen