2016. december 17., szombat

A keresztény ember Isten gyermeke, Jézus Krisztus testvére, Isten országának örököse. (Luther)


“A nap sugaraival azért szállhat alá a földbe, mert a magasság útját járja, s azért lehet minden élet forrása, mivel minden élő szolgája.”


A szomjas ember, ha nem az élet vízéből iszik, akkor az útjába eső pocsolyából fog inni! (Bódi Miklós)


Az alázatból áradó fény, mely ránk vetül, egyedül az isteni hívásból ragyog fel. Az alázat önmagunk ismerete Isten előtt: Csak akkor vagyunk valóban alázatos szívűek, ha találkozunk Istennel, Isten pedig csak akkor találhat ránk, ha alázatosak vagyunk. Az alázat lényegileg együttlétet feltételez, nem pedig magányt, továbbá választ, nem pedig belső monológot. Benne keresztezi egymást az ember- és az istenismeret: igazán csak Isten előtt tudom megismerni önmagam, az Ő fényében és az Ő fénye által, és Őt is csak akkor ismerem meg igazán, ha alázatos szívvel – mint Teremtőmet és Megmentőmet, mint életem Forrását és Célját – ismerem, akitől mindenem függ, beleértve még azt is, hogy ekképpen megismerhetem Őt. Alázatunk nem a miénk, ahogyan az általa nyert tudásunk sem. Az Istenre irányuló figyelemből születik az alázat. Az alázat tehát lényünk legmélyére irányuló, bensőséges önismeret, azonban értéke csak akkor tárul fel igazán, ha szeretetteljes módon megtöretik az isteni másságon. Önmagunk semmisségének ismerete, csak Isten előtt lehetséges.
Jézus az alázatos szíveket Szívéhez hasonlóvá formálja, megmentve őket attól a kényszertől, hogy folytonosan mérlegeljék saját értéküket, és hogy másokkal hasonlítgassák össze magukat. Az alázat által Isten előtt állunk, s megszabadulunk a magunkkal szembeni bizalom és bizalmatlanság dilemmájától.


Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el; a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik barátunk hűtlenségének lehetőségén; a szabadságot, mely nem fél kimondani a maga ellenvéleményét; az egybetartozás érzését, mely nagylelkűen tud adni és örömmel elfogadni; végül az érdekek kizárását, mely nem kíván mást a barátnak, mint annak előbbre jutását a bölcsességben. (Augustinus)


Az Isten szeretet, nagylelkűség és megbocsátás; ha hiszünk ebben, sosem fogjuk hagyni, hogy a gyengeségeink megbénítsanak.
Paulo Coelho


Boldog, aki Téged szeret, Uram. Barátját Benned, ellenségét érted. (Augustinus)


Csak háromféle ember van: olyan, aki Istent szolgálja; ez az ember okos és boldog. Olyan, aki keresi, mert még nem találta meg; ez az ember okos, de még nem boldog. Olyan, aki él, anélkül, hogy keresné Istent; ez az ember ostoba és boldogtalan. (B. Pascal)


Csendesítsd le szívünket, Jézusunk, hogy meghalljuk szereteted és életünket megigazító útmutatásod szavát. Ámen



„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14)
Egyszer gyerekkorunkban a bátyámmal belopóztunk abba a szobába, ahol a karácsonyfa állt, és előre megnéztük az ajándékokat. A szüleink azt mondták, elrontottuk a meglepetést. Erre az angyalénekre azonban nem tudok várni karácsonyig. Nem tudom megvárni a pásztorokat, nem tudom megvárni, amíg besötétedik. Ha az angyalok nem kiáltják, kiáltom én. Mert már ma kell ez az ég felé szálló dicsőség, és már ma kell ez a békesség. (Koczor Tamás)

„Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek.” (2Kor 8,7)
Gyűjtés indult a gyülekezetekben az éhínség miatt nélkülöző jeruzsálemi testvérek megsegítésére. Nem volt még szociális segély, központi támogatások, de a gyülekezetekben erős volt a felelősségérzet egymás iránt. Ma is adódhat olyan helyzet keresztény testvérek életében, akiket például egyházmegyei alkalmakról jól ismerünk, hogy hiányt szenvednek, és mi tudnánk nekik segíteni. Bőkezűen segítünk-e ilyenkor? (Hulej Enikő)

Ha csak akkor volnék Krisztusé, amikor érzem, akkor ritkán volnék az Övé.


„Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj.” (2Móz 34,21)
A munka és a pihenés egyensúlyát nem könnyű ma megtalálnunk. Egyfelől testi-lelki túlhajszoltság jellemzi sokunk életét, míg másokat legjobb szándékuk mellett is munkanélküliség sújt vagy fenyeget. Nemcsak a betevő falat megszerzéséért való „gürizés” mókuskerekében nem tudunk szünetet tartani, hanem folyamatos stresszözönben élünk. Adjuk meg tehát a testnek, ami a testé, a léleknek, ami a léleké, a szellemnek, ami a szellemé! Ha a harmónia felborul, előbb-utóbb mi magunk látjuk kárát. Isteni parancs ez a mi védelmünkben, vegyük komolyan! (László Virgil)


KARÁCSONY FELÉ

Szép Tündérország támad föl szívemben,
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet hallok,
Szomorún nézek.
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula


Könnyebb az igazságot felismerni, mint elismerni.
Nietzsche


Ne gondolja senki, hogy amit másokért tehet, vagy amit másoknak adhat, az jelentéktelen semmi csupán, s a fáradságot sem éri meg. Sok apró patak is hatalmas folyammá egyesül.


Princetown-ban történt, hogy a kilencéves Amanda Wellings szülei és tanítónője, Mrs. Bobak, egyaránt készek voltak elismerni, hogy a kislánynak komoly gondjai vannak a matematikával. A felnőttek összeültek, hogy megbeszéljék a problémát, és először úgy döntöttek, hogy talán segíteni fog, ha iskola után mindennap korrepetáláson vesz részt. Nyolc hét múlva, negyven óra korrepetálás után ismét összeültek, és megvizsgálták Amanda jegyeit. Semmi sem változott. Amanda minden héten elégtelenre írta a matematika dolgozatát. Ekkor a szülők és a tanítónő egyetértettek abban, hogy a matematika nem tartozik Amanda erősségei közé, és arra kell őt ösztönözni, hogy azokra a tárgyakra összpontosítson, amelyekben tehetséges.
Kis idő elteltével Mrs. Bobak újabb találkozóra hívta Amanda szüleit. Amint Tom és Susan Wellings a tanáriba léptek, Susan hirtelen megszólalt: “Annyira örülök, hogy ismét behívott minket. Szeretnénk megköszönni a fáradozásait Amandával, melyek végre eredményre vezettek.” A kislány jegyei ugyanis matematikából hétről-hétre javultak; már a legjobbak között volt az osztályból, és az elmúlt három héten egyetlen hibát sem ejtett. Mrs. Bobak zavartan válaszolt:
- De hiszen azért hívtam be önöket, hogy én gratuláljak önöknek!
- Mi nem csináltunk semmit. Az ön korrepetálásának köszönhetjük. Mi csak azt ellenőriztük, hogy megcsinálta -e a házi feladatát. – Mondta Mr. Wellings.
- Én már közel két hónapja nem is korrepetáltam őt – tulajdonképpen azóta, amikor a legutóbb találkoztunk. Azt mondtam Amandának, hogy már nem kell jönnie. – Válaszolta a tanítónő.
Amikor Amanda szülei zavartan, de annál kíváncsibban hazaértek, hogy mi okozta leányuk matematikai képességeiben beállt figyelemre méltó javulást, Amanda már aludt. Ezért másnap reggel az asztalnál Mr. Wellings mosolyogva a feleségére nézett, majd a lányukra, és megkérdezte:
- Amanda kedvesem, mitől javultak meg a matematika-jegyeid, és merre jártál iskola után, amikor azt gondoltuk, hogy Mrs. Bobakkal vagy?
- Halottam egy bácsiról itt a városban, aki jó matekos. Így aznap, amikor Mrs. Bobak azt mondta, hogy már nem fog többet tanítani, elmentem hozzá. Tommy, a padtársam mutatta meg, hol lakik. Bekopogtam az ajtón, és elmondtam neki, hogy mi a baj. Nagyon kedves és türelmes volt. Meghallgatott, és amikor befejeztem, azt mondta, hogy jöjjek el hozzá mindennap iskola után. Azt mondta, hogy segíteni fog.
Aztán így folytatta a kislány:
- Apu, ez a bácsi mindent tud, még nálad is többet. Ő tanította meg nekem a matematikát. Ugyanazt tanította amit Mrs. Bobak is próbált megtanítani nekem, de egészen másképp.
Amandát félbeszakította az édesanyja:
- Hogy hívják ezt a bácsit?
A kislány ezt válaszolta:
- Nem tudom biztosan, mert annyiféle betű van a nevében, hogy nem tudtam megjegyezni. De valami olyasmi, mint Einstein.
A szülők hátradőltek és egymásra néztek. Amanda folytatta:
- Azt mondta, hogy egyikünk-másikunk lassúbb, mint a többi, de a végén mindnyájan ugyanoda jutunk.
Ha nem ismered el, hogy szükséged van valamire, sohasem fogod megkapni azt. Légy őszinte magadhoz, ha elismered tökéletlenségeidet nagy növekedés és csodálatos időszak előtt állsz. Az alázat a titok. Azzal kezdődik, hogy beismerünk egy egyszerű igazságot: Jézus nélkül semmit nem tehetünk, de Vele minden lehetséges.


Rossz kedvünk és savanyú arcunk senkit sem vont Krisztushoz. (Spurgeon)


Sokat tesz, aki keveset tesz, de azt teszi, amit tennie kell; nem tesz semmit, aki sokat tesz, de nem azt teszi, amit tennie kell.


„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.” (Zsolt 40,2)
Én kicsinynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak érzem magam: csak egy pont vagyok, egy homokszem a sivatagban. És mégis fontos! Nem értem, miért, de a számára értékes vagyok. És én, ez a jelentéktelen senki, szóltam a Teremtőhöz. Csak úgy, mert a terhek alatt kiszaladt a számon. Feljajdultam és vártam: „Istenem, légy a segítségemre!” És ő egyszer csak, egy teljesen váratlan pillanatban odahajolt hozzám, az apró teremtményhez, közvetlen közel. Kiemelt a ciszternából, biztonságos alapra helyezett engem. És most boldog vagyok…! (Benkóczy Péter)