2016. december 11., vasárnap

A haszontalan szolga ahelyett, hogy magát okolná, a munkahelyét ócsárolja.


A kérés és a hálaadás olyan, mint a frigyláda két kérubja: a kettőt nem szabad egymástól elválasztani. (Spurgeon)


Aki valamit nem akar meglátni, annak nem segít a fény, sem a szemüveg.


Csak a kereszt fájába kapaszkodva vergődhetünk át az emberi szokások áradó dagályán.
Szent Ágoston


Istenen kívül minden bőség csak szűkölködés nekem.
(Anselmus)


„Jézus így szólt: »Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott.«” (Lk 6,47–48)
Adventi feladat, hogy számba vegyük, meddig jutottunk, hol tartunk, mit építettünk, mit romboltunk. Magunkban, másban. Lehet-e újrakezdeni? Hol rontottuk el? Már az alapozásnál? Még időben megjavítható: ha most hozzá megyünk, Krisztus szól, s igéje alap, igazság, kőszikla, bizonyosság. Advent: idő adatik, hogy halljunk, cselekedjünk, mélyre hatolva szilárdan alapozzunk. (Kőháti Dóra)


Megköszönök és megáldok minden sebet, amit kaptam; megkövetek mindenkit, akit megbántottam, és derült szívvel elmegyek az én hű és örök Gazdám békességébe. (Ravasz László)


„Mert ha vannak is úgynevezett istenek, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (1Kor 8,5–6)
Levelének éppen előző mondatában szögezi le világosan Pál apostol, hogy „Isten nincs más, csak egy”. Jól tudja azonban azt is, hogy léteznek ebben a világban olyan hatalmak, amelyek könnyen bálványává válhatnak a megalapozatlan hitű, életét a bizonytalanra építő embernek. Ezért fontos felismerni: létünk és sorsunk a világot teremtő és fenntartó Istennek és az egyetlen Úrnak, Jézus Krisztusnak van alávetve. (Smidéliusz András)


Nem az a kérdés, hogy jobb vagyok-e, mint mások, hanem, hogy jobbá leszek-e, mint vagyok. (Viktor János)


„Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” (Ézs 66,10)
Az együtt érző szív képes a szomorúságban és örömben is együtt lenni a másikkal. Együtt dobbannak, együtt mozdulnak, egy az irány. Az örömre buzdításra nehezen mozdulunk. Főleg, ha nem értjük, miről van szó, mi ad rá okot. Vigadni pedig kifejezetten csak önfeledten lehet, a kontrollt Isten kezébe téve, akiért, akivel jól érezzük magunkat, aki miatt ünneppé válik mindaz, amit megélünk. Jeruzsálem több a nagy szent városnál, Isten tulajdona, amely az ő dicsőségét ünnepli és hirdeti. A „béke városa”, ahol és ahonnan Jézus feltámadásakor a halálon túlmutatva az „Élet” ragyogott fel. (Benkóczy Péter)


Semmit nem lehet megtanítani egy embernek.
Csak segíteni lehet abban, hogy rátaláljon önmagán belül.

SZENTLÉLEK, ÚGY KÉRÜNK, SZÁLLJ LE RÁNK

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.

Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk,
Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk,
reménységünk Belőled fakad,
hogyha szívünk-lelkünk mindentől szabad.

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.

Ajándékul Lelked küldted el,
hogy ne önmagunknak, hanem annak éljünk,
Aki értünk életét adta,
Mi is átadjuk most Neked életünk.

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.



„Tanítani fogom utaidra a hűtleneket, hogy a vétkesek megtérjenek hozzád.” (Zsolt 51,15)
Keresztényi felelősségünk másokat az üdvösség útja felé indítani; egész életünkkel, cselekedeteinkkel és szavainkkal is láthatóvá tenni a Krisztus-követés útján járást. Fontos azonban, hogy mielőtt a környezetünkben élő „hűtleneket” és „vétkeseket” beazonosítjuk, az Isten útjaira való tanítást, tanulást és megtérést mindig legelőször saját magunkon kezdjük. (László Virgil)