2016. december 10., szombat

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján. Otthon egy külföldi piackutató szakember vár rá, és megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza ilyen korán?
A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy a családjáról gondoskodjon.
És egyébként mivel tölti az idejét? – Kérdezi a szakember.
Hát, például halászgatok. Játszom a gyermekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal, és zenélgetünk egy kicsit. – Feleli a halász.
A piackutató itt közbevág: – Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia, akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni magának. Nagyobb csónakkal, még több pénzt keresne, és nem sok időbe telne, hogy több csónakból álló, flottára tudna szert tenni.
- És ezután?- Kérdezi a halász.
Azután, ahelyett, hogy viszont eladón keresztül árulná a halat, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, vagy akár egy saját halfeldolgozó üzemet is be tudna indítani. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből, akár Párizsba, vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy a tőzsdére vinné az üzletet, és akkor milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám én ezt elérni?- Kérdezi a halász.
- Úgy 15 – 20 év alatt. – Válaszolja a piackutató.
- És azután? – Érdeklődik a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet. Nyugdíjba vonulhat. Ott hagyhatná a rohanó város zaját, a stresszes életformát, és egy távol eső kis faluba költözhetne.
- És azután mi lenne?- Érdeklődik a halász.
- Akkor, volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság alatt lepihenni, vacsorázni a családjával, összejönni a barátaival, és zenélgetni egy kicsit…


A legfontosabb ember az, akivel éppen most találkozom, a legfontosabb óra a jelen pillanat, a legfontosabb tett pedig az, amit a szeretet jegyében még ma megtehetek.


Aki az embereket Istenhez akarja vezetni, annak Istentől kell az emberekhez megérkezni. (Koecker)


Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.
(Bruno Ferrero)


Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött.


Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem! (Shakespeare)


„Egy dadogó süketet vittek Jézushoz, és kérték, hogy tegye rá a kezét.” (Mk 7,32)
Adventi lélekállapot: Krisztushoz menni és feltárni szégyenkezés nélkül mindazt, ami gyógyításra szorul. Rá várunk, mert nincs, aki segítsen legyőzni a félelmet, a dadogást, aki elvenné a süketséget, mikor megszólal az igazság, amikor hozzánk szól az ige. Emelt fővel járni, tiszta szavakkal szólni, élesen hallani – olyan jó lenne. S mennyire nem vagyunk még kész – de ő jön, és megszán, és ránk teszi a kezét. Igen, miránk is. Ha akad, aki hozzá visz… Adventi lélekállapotból fakadó tett ez is: a másikat Krisztushoz vinni. (Kőháti Dóra)


Egyszer egy bölcstől azt kérdezték: “Mit gondol, minek kell a leginkább megváltoznia a világban?” Azt felelte: “Nekem.”


Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.
Goethe

Hogyan válaszolsz a kudarcra? Hogyan reagálsz, mikor csődöt mondasz, különösen abban a küzdelemben, hogy jobb emberré válj?
Érdemes megvizsgálni és összehasonlítani azokat a körülményeket, amelyekbe Júdás és Péter kerültek Jézus halála előtt. Júdás elárulta Jézust. Péter hátat fordított és megtagadta Jézust. Mindketten elbuktak.
Nem az a különbség, hogy az egyik kudarcot vallott, a másik pedig nem. Nem, mert mindketten elfordultak Jézustól. A különbség abban áll, ahogyan erre a kudarcra válaszoltak. Júdás hagyta, hogy elkeseredése a büszkesége által kétségbeeséssé alakuljon. Büszkesége okozta vesztét. Péter is megtapasztalta az elkeseredést, mert megtagadta Jézust. Péter azonban elfogadta, hogy mély elkeseredése alázattá alakuljon a remény által. Az alázata vált a győzelmévé.
Ne lepődj meg, ha a földön találod magad, mindannyian elbukunk, hibázunk időnként. Gyakran ez a kulcsa a sikernek. A bukás sokszor elkerülhetetlen része a küzdelemnek. Sosem az a baj, hogy elbuksz, az a baj, ha feladod a küzdelmet, mert azzal végérvényesen elvesztetted a csatát, ha viszont mindvégig kitartasz, győztesen kerülsz ki belőle…


„Isten tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk.” (2Kor 3,6)
A Biblia fontos fogalma a szövetség. Isten kiválasztotta a zsidókat, és szövetségre lépett velük, de ez a nép hűtlensége miatt nem működött. Isten ezért Jézusban új szövetséget kötött, amely alapjaiban és távlataiban is más, mint az előző. Jézus mindenkit hív Isten közelébe, és nem a törvény megtartása, hanem a benne való hit alapján üdvözít. Megváltott gyermekeinek pedig feladatul adja, hogy hirdessék, éljék az evangéliumot, s erre alkalmassá is ő tesz. (Hulej Enikő)


Istenem, oltalmazd a lángot, melyet a Te kegyelmed ébresztett bennem, hogy senki és semmi ne tudja kioltani.


Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
Antoine de Saint-Exupéry

„Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8)
A vallásosságomat a hit tölti meg élettel. De a hit nem a sajátom. A hit nem döntés, nem érzés, nem norma, nem jutalom. Hitetlenül, kételkedve kérni Istent csak egyfajta megérzés, hogy van kihez fordulni, de ez még nem meggyőződés. Az „új embernek” a megbocsátásból születik a békessége, amely kapuja Isten országának. Hogy létezik-e ez az átjáró, azt csak azok tudják elmondani, akik megkapták Istentől a hit speciális látásmódját. Ez nem adhat büszkeséget, inkább csak egészséges, kiegyenesedett derekat, Isten akaratát fürkésző tekintetet. (Benkóczy Péter)


Kereszthordozásunk megoldása nem ott kezdődik, hogy Urunk elveszi rólunk a keresztet, hanem ott, hogy erőt ad a hordozására. Nem elég igazat mondani, igazat kell gondolni is.


Könnyebb az embernek nagy veszély idején meghalni egy ügyért, mint a hétköznapok során élni érte.


Meg lehet tanulni az imádságot, mint idegen nyelvet, de lehet úgy is imádkozni, ahogy a gyermek anyjával beszél.


„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges.” (Péld 30,8)
A körülöttünk tomboló fogyasztási őrület közepette akár a nélkülözés poharát kell fenékig ürítenünk, akár javakban dúskálva tobzódunk, vágyaink valójában mindig többre és többre sarkallnak minket. Pedig milyen jó lenne egyszerűen csak normálisan élni! Hogy ne kelljen választani például a havi gyógyszer vagy a csirke far-hát között, de valós, nagy életkérdések helyett ne is az legyen feltétlenül a fő problémánk és dilemmánk, hogy a következő nyáron Tahitire vagy a Seychelle-szigetekre menjünk-e nyaralni. A normalitás szeretetét, a benne való megmaradás képességét és a vele való megelégedés bölcsességét add meg nekünk, Urunk! (László Virgil)


Soha sincsen nagyobb szükségünk mély, komoly, erőteljes lelkiéletre, mint éppen olyankor, amikor minden jól megy. (Fosdick)