2016. december 7., szerda

A fösvénység inkább ellenkezik a jó gazdálkodással, mint a bőkezűség. (Rochefoucauld)


Aki mellettem van, azt Isten ajándékul teremtette nekem; engem pedig az ő számára teremtett ajándékul.
Chiara Lubich


Az a domb, ahol Mózes állt, nem páholy volt, hanem az imádság csatatere. (Darányi Lajos)


Az imádság lényege nem abban van, hogy Istenből óhajtunk valamit, hanem abban, hogy szívünket megnyitjuk Isten előtt. Beszélünk és állandóan érintkezünk Vele.


Azok vagyunk, akik a nehézségek közt vagyunk.


Édes Uram, add meg, hogy mindig hálát tudjak adni hivatásom fenségéért és a vele járó felelősségért. Ne engedd meg, hogy bármikor hűtlen legyek hozzá megengedve magamnak hogy hűvös, udvariatlan vagy türelmetlen legyek.
Kalkuttai Teréz Anya


„Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.” (Zsolt 25,16)
A 25. zsoltár egy nehéz helyzetben lévő ember imádsága, aki szabadulásra, vezetésre, megoldásra vágyik, és ezt Istennél keresi. Emberi kapcsolatai – talán saját maga vagy mások miatt – nem működnek, ezért a magányosság, elhagyatottság és árvaság érzése uralkodik el rajta. Őszintén bevallja, mennyire nyomorult és szegény, és ezen nem tud változtatni. Ha ilyen helyzetben vagyunk, bátran tanuljunk a zsoltárostól: kiáltsunk mennyei Atyánkhoz, kérjük, hogy forduljon hozzánk, és mondjuk el neki, hogyan érezzük magunkat! (Hulej Enikő)


Ha eddig kerested az örömöt: ezentúl kérjed! Mégpedig a Szentlelket kell kérni! (…) És esetleg várni is kell! Ettől nehéz ez. Mert nekünk minden azonnal kell. (…) És meg is kell köszönni! Úgy nagyon alulról. Térden. (Gyökössy Endre)


Isten többet akar cselekedni bennünk, mint általunk. (Steinberger)


„Istenben élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17,28a)
Adventi lelkülettel Krisztusra várunk. Rá, aki egészen közel hozza Istent. Aki által végre önmagunk lehetünk, mert benne megtaláljuk magunkat. Létünk gyökerei Istenben vannak, belőle táplálkozik minden élet. Rá várunk, Jézusra, hogy jöjjön már, őt kérjük, hogy maradjon bennünk és körülöttünk. Legyen kezdet és vég, mozdulat és megállás. Istenben lenni, lelkünkben őt megtalálni, hozzá visszatalálni, adventi csendben benne és nála megpihenni. Istenben vagyunk, így mondja ő: „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14,20) (Kőháti Dóra)


Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell.


Ma a legnagyobb bűn az emberek elvont szeretete, a személytelen szeretet azok iránt, akik valahol a távolban vannak… Olyan könnyű azokat az embereket szeretni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem vagy ritkán találkozunk! Hisz akkor nincs szükségünk áldozathozatalra, s emellett oly elégedettek vagyunk önmagunkkal! Így csaljuk meg a lelkiismeretet. Nem, azt a felebarátodat szeresd, akivel együtt élsz, s aki sokszor terhedre van.


„Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr vizsgálja meg a szíveket.” (Péld 21,2)
„Titkos bűnök miatt ne büntess meg!”– fohászkodik Dávid király is (Zsolt 19,13), tudván, hogy egyedül Isten az, aki képes önmagunk mélységeit és magasságait reálisan és igazán hitelesen megítélni. Ennek felismeréséhez és elfogadásához azonban – érdekes módon – éppen hogy mély önismeretre és rendszeres önvizsgálatra van szükségünk. „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139,23–24) (László Virgil)


„Öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4,24)
Isten testet öltött jósága maga Jézus. A jel, amelyet hordozok, nem bújtatható az ing alá. Olyan valóság, amely alatt nem fér el semmi, ami régi. Csakis kívül hordható. Már messziről is felismerhető: mert tiszta, egyszerű és harmonikus. Nem a ruha teszi az embert. Az új, megújult, megerősödött, szeretetben feltöltődött ember van Isten tetszésére. Az igazság és a szentség ennek nyomában jelenik meg mint ajándék. (Benkóczy Péter)


Sokszor nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő és ettől bizonytalanná válunk. A bizonytalanság nehézséget jelent. Életünk különböző szakaszaiban mindnyájan szembetalálkozunk vele. Különböző álarcokban látogat meg minket, és vagy félelmet, aggodalmat, csalódást, szorongást okoz, vagy pedig bizalomteljes önátadást eredményez.
Azzal, hogy a jövőnket tervek segítségével próbáljuk irányítani, azt gondolhatjuk, hogy szabaddá válunk, miközben tulajdonképpen rabbá leszünk. Mert vegyük észre, hogy addig nem tudjuk irányítani életünket, amíg fel nem fogjuk és el nem határozzuk, hogy nem irányítjuk azt. Ebben az önátadásban találjuk meg szabadságunkat. Annak pedig, hogy átadjuk magunkat Isten tervének, a bizalom a kulcsa. Ha megnyitjuk szívünket a terve előtt, Isten vezetni fog minket, de türelmesnek és kitartónak kell lennünk, bíznunk kell benne.
A boldogságunk abból fakad, hogy keressük, megtaláljuk, és küzdünk azért, hogy harmóniában éljünk ezzel a tervvel. A terv igazság, de Isten sohasem erőlteti ránk. Istennek terve van mindegyikünk számára, de tökéletesen tiszteletben tartja személyes szabadságunkat. Azt a képességünket, hogy választhatjuk Őt vagy dönthetünk ellene. Azt a lehetőségünket, hogy válasszunk élet és halál között.