2016. november 27., vasárnap

A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.(Joanne Kathleen Rowling)


„A Seregek Ura ezt mondja: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zak 2,12)
„A szemem fénye” – mondjuk a számunkra legdrágább, legfontosabb tulajdonra, személyre. A kifejezés a boldogságtól ragyogó szemre utal. Azért vagyok boldog, mert ő (az) az enyém, az én tulajdonom, hozzám tartozik. Úgy is vigyázunk rá, mint igazi kincsre, amelytől függ a boldogságunk. Istennek is ilyen kincse, szeme fénye az ő népe. Féltve őrzi a pusztulástól, a pusztítástól, az elkóborlástól, és utánamegy az elveszettnek. Adja Isten, hogy minél többen kiálthassák ezt az örömüzenetet: Isten legdrágább tulajdona vagyunk! (Eszlényi Ákos)


A szeretet szívesen lesz szolgálóvá, az önzés ellenben szereti, ha kiszolgálják.


Amit az ember cselekszik, csakis akkor nevezhető jónak, ha megvolt a jó szándék. Ami jó szándékból eredt, rossz nem lehet.


Az Írásban foglaltak cselekvése képezi annak legjobb magyarázatát. (Steinberger)


„Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké.” (1Tim 1,17)
Pál apostol saját megtérését hozza fel példaként Timóteusnak, hogy Isten bűnösöket megmentő kegyelmét érzékeltesse. Isten rajta mutatta meg végtelen türelmét, hogy példát adjon nekünk, akik hiszünk, és így örök életre juthatunk. És ahogy tiszteletet és dicsőséget ad Istennek, és így magasztalja őt, abban is mintát ad nekünk, hogy a Jézus által kegyelemből kapott üdvösséget így köszönjük meg. Tisztelet és dicsőség legyen ezért Istennek! (Tóth-Szöllős Mihály)


„Boldog, akinek hűtlensége megbocsátatott, vétke eltöröltetett.” (Zsolt 32,1b)
Átélted már azt, amit a tékozló fiú, hogy mész hazafelé, és apád fut eléd, pedig elverted minden örökséged? Átélted már, hogy a kedves hazavárt, eléd tette a meleg ételt, pedig te hűtlen voltál hozzá, és nem érdemelted meg a szeretetét? Átélted már, hogy sok év elmaradás, hátat fordítás után a gyülekezetben nyitott ajtóval és krisztusi szeretettel fogadtak? Átélted már, hogy zokogva vettél úrvacsorát, és amikor felkeltél onnan, azzal a békességgel mentél el, hogy Isten megbocsátott neked? Akkor tudod, miről szól a zsoltáros. (Heinemann Ildikó)


HA MÉLY FÁJDALOM GONDJA NYOM…

Ha mély fájdalom gondja nyom,
ne csüggedj el, szívem;
célja van ennek, jól tudom,
könnyíts hát terheden!
Nem érted olykor Istened
csodás vezérletét?
Engedd csak fogni kezedet.
Ó tudja, mit, – miért.
A szenvedés majd üdvre vál’,
Istennél így van ez.
Lelkem, hát csendben erre várj,
s remélj, a menny tied!
Ó, boldog óra, nagy öröm:
Siralmam véget ér!
A pálma int már odafönn,
s csendben közelg felém!
Haraszti Sándor


Isten adja a forrásokat, de mindenkinek magának kell merítenie azokból.


Isten azt akarja, hogy a legnagyobb kitartással, mindenkor, minden helyen és helyzetben és minden dologban emeljük fel imádságunkat Istenhez, hogy mindent Őtőle várjunk, mindenért Őt dicsőítsük, mivel Ő minduntalan okot is ad nekünk arra, hogy Őt magasztaljuk és imádjuk! (Kálvin János)


Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.
Vianney Szent János


„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket.” (Jn 15,16)
Krisztus döntése emberi ésszel indokolhatatlan. Mi mégis szeretünk nekünk tetsző, önmagunkat magasztaló okokat keresni, és azokkal kérkedni. De Krisztust a kiválasztásra egyedül az ő szerető szíve, a mi döntésünket megelőző, embermentő szeretete indította. Ennek felismerése késztessen minket naponkénti bűnbánatra, Krisztus felé fordulásra, az ő követésére. (Tamásy Tamás)


Szégyen, ha valaki napról napra a kegyelemről fecseg, és tovább is régi bűneiben él. (Trudel)