2016. november 21., hétfő

A lelki életben nem az a fontos, hogy mit teszek, vagy milyen mély gondolataim vannak, hanem az, hogy Istennel egységben élek -e, vagy sem.

A rossztól sokat szenvedünk, de nagyon sokat is köszönhetünk neki.


„Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.” (Zsid12,1–2)
„Kitartás, már nincs sok hátra!” – annak idején az edzéseken, amikor izzadtan, kimerülten és fáradtan róttuk a köröket a pályán, ezzel a mondattal biztattuk egymást. Most úgy látom, hogy könnyebb volt akkor futni, mint ma az élet megpróbáltatásai között állhatatosnak, kitartónak, makacsnak lenni. Hányszor hallom elkeseredett emberektől, akiknek nincs munkahelyük, hatalmasra duzzadt az adósságuk, és még számtalan terhük van: „Nem tudom, meddig bírom, mikor adom fel.” A Zsidókhoz írt levél szerzője arra bátorít, hogy van kire néznünk: Jézus nem adta fel. Merítsünk erőt az ő keresztjéből, nézzünk rá! Valóságos segítség ez mai helyzetünkben? A felnézés, Jézusra tekintés új perspektívát ad. A reménységét. (Heinemann Ildikó)


Ami nem szolgálja Isten dicsőségét, nem lehet az embernek áldására sem.


Amikor úgy érzed, hogy legszívesebben feladnád, kezded sajnálni magad, elbátortalanodsz, vagy teljesen elmerülsz az önsajnálatban, állj meg egy pillanatra, és kezdj el gondolkozni azon, hogy mit bírt ki Jézus érted. Gondolkodj azon, hogy milyen támadásokon és bírálatokon ment át. Gondolj a durvaságra és kegyetlenségre, amit meg kellett tapasztalnia nem önmaga miatt, hanem érted.


„Amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” (Róm 15,4)
Sok könyv van a világon. Hasznos, segítő, építő. De Írás, Ige, Isten szava csak egy: a Biblia. Ami abban meg van írva, az több, mint egy nép történelme, több, mint levelekből álló irodalom, líra (például A zsoltárok könyve), több, mint fordulatos cselekmény vagy érdekfeszítő olvasmány. Mindennap újat ad, elámulunk Isten nagyságán és bölcsességén. Az Írást olvasó ember eljut oda, amit Pál ír a 6. versben: „…hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (Kőháti Dorottya)


Annyit érünk, amennyi szeretet van bennünk.


Az Írás szerint Istennek a legeslegnagyobb csapása és a legeslegnagyobb haragja az, amikor Igéjét vonja meg az emberektől, viszont nincs nagyobb kegyelme, mint amikor Igéjét közli. (Luther Márton)


„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11a)
Csendben Isten előtt – ez az ember helyes magatartása. Ebben rejlik a „szólj, Uram, hallja a te szolgád”. Erre a csendre kell felkészülnünk, amikor színe elé járulunk. Nehéz a mai hangos és hangoskodó világban ezt a csendet megteremtenünk, ezért fontos a zsoltáros figyelmeztetése. Áldozatot kell hoznunk, hogy a leghatalmasabbnak, életünk adományozójának és fenntartójának a szava elérje fülünket a világ lármájában. Megéri, ha e csendért „harcolunk”, és áldozatot hozunk, mert erőt, biztonságot, reménységet kapunk benne Istenünktől. (Tóth-Szöllős Mihály)


Ez a bizalom a hajnal följöttében abból a hitből táplálkozik, hogy Isten jóságos és igazságos. Aki ebben bízik, az tudja, hogy élete ellentmondásai nem véglegesek és nem végérvényesek. Azzal a biztos tudattal járhat az éjszaka sötétségében, hogy azoknak, akik Istent szeretik minden javukra van. Még a csillagtalan éjszaka is lehet a beteljesült ígéretek hajnalhasadásának előhírnöke. (Martin Luther King)


Földi életünk legnagyobb értéke a néma, panasz nélküli szenvedés.
Kaszap István


Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akarnék a mennybe jutni! (Luther Márton)


Isten nem mondja: szenvedjetek minél többet, ez erény és kötelesség, viszont tudnod kell: a fájdalmat is felvette programjába.
Prohászka


Most egy ma sikeres magyar pop-együttes egyik dalszövege kapcsán készített interjúról lesz szó. A dal címe ennyi: “Nem hiszek”, és refrénként elhangzik pl., hogy “nem hiszek a gyűrű aranyában; nem hiszek a szavak igazában… nem hiszek az otthon melegében, nem hiszek Apáink erejében…” Az énekes pedig elmondta, hogy ez a dal egy generációs reflexió bizonyos társadalmi jelenségekre, a mai magyar fiatalság lelkületét kivetítve. És valóban nagy igazságot fogalmaz meg. Elég körbenézni fiataljaink körében, hogy mennyire nem hisznek, nem tudnak megmaradni semmiben. Ha nem tetszik az iskola, megyek másikba. Ha nézeteltérés adódik egy kapcsolatban, akár egy házasságban, lépek másikba, keresek mást, jobbat. Ha a munkahelyen kellemetlenség ért, majd keresek másik helyet. Ha az egyházamban nem tetszik valami, kipróbálok másik vallást. Megmaradni, kitartani bármiben – nem tartozik ma az erősségek közé… A szabad választások korát éljük mindenben, csak mintha kellő bölcsességünk nem lenne a választások szabadságához.
Egy másik példa szintén egy interjú: 107 esztendős bácsit köszöntöttek születésnapja alkalmából, és neki is feltették az ilyenkor természetesen adódó kérdést: mi segített ezen a hosszú életúton megmaradni? A néhány szavas válaszban pedig ott rejlett a szívet melengető válasz: a hit segített megmaradni. Próbákhoz, háborúkhoz, szegénységhez – a hitben talált erőt a túléléshez.
A két példa összekapcsolása talán nem is igényel magyarázatot.


Nem az a fösvény, aki nem teszi magát tönkre ajándékozással, hanem az, aki nem adja cserébe saját arcának ragyogását a te adományodért.
Antoine de Saint-Exupéry


Tudnod kell, hogy melyik kikötő felé tartasz, mielőtt be akarnád fogni a jó szelet, mely odarepít.
Seneca


„Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.” (1Thessz 5,15)
Vigyázni kell, hogy hol mivel fizetünk. Kivonnak egy papírpénzt, az már nem fizetőeszköz. Amint az euró vagy más valuta sem a mi országunkban. A hívő embernek még inkább figyelnie kell. Isten népének kezében nem lehet fizetőeszköz a rossz! Akkor sem, ha valaki azt adta neki. Van rá szabadsága és hite által ereje is, hogy „meglepetést okozzon”, és az egyetlen, az egész világon ismert és legális eszközzel fizessen: a szeretettel. (Kőháti Dóra)